Kínában két év után először fordult elő, hogy rövid idő alatt megduplázódott a fertőzöttek száma: az egyik nap még csak 1300 Covid-beteget találtak, míg a következőn már több mint 3500-at.
A Lanzhou Egyetem Covid-fertőzéseket előrejelző rendszere szerint április elejére várható a koronavírus terjedésének megfékezése, addigra azonban 35 000-en fertőződhetnek meg a szigorú intézkedések ellenére is. A kínai hatóságok immár 11 várost lezártak a napokban, köztük Sanghajt is.
Kapcsolódó
Több gyárban leállt a termelés, a légi forgalmat pedig átirányítják március 21. és május 1. között, így több mint száz sanghaji járat más kínai városokba érkezik majd.
A friss fertőzések 90 százalékát eddig Csilin tartományból jelentették, amelyt hétfő óta nem hagyhatnak el a lakosok, miközben a hatóságok versenyt futnak az idővel, hogy azonosítsák az összes fertőzöttet, és meggátolják a vírus terjedését.
A szigorú intézkedések miatt le kellett állítani a sanghaji Tesla-gyárat is, ahol a Model 3-at és a Model Y-t gyártják. A sanghaji gyárban több mint 56 ezer gépkocsit gyártottak idén februárban, naponta átlagosan több mint kétezret. A Teslák nagy részét Németországba és Japánba exportálják, a maradékot pedig kínaiak vásárolják meg a Kínai Személyautó-Szövetség adatai szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve