Keményen megbírságolta a Google-t Franciaország, a cégnek a személyes adatokra vonatkozó szabályok megsértése miatt 50 millió eurót, azaz nagyjából 16 milliárd forintot kell fizetnie - írja a hvg.hu a The Wall Street Journal nyomán.
Szerző(k): Szász PéterOlyan sokan várják már globálisan a vállalatok profitjának csökkenését és a globális gazdaság lassulását, mint utoljára a 2008-as válság idején - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A legnagyobb félelem változatlanul a kereskedelmi háború.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz osztrák kormány azt tervezi, hogy 3 százalékos adót vet ki a nemzetközi internetes nagyvállalatok reklámeladásokból származó bevételeire - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár csütörtökön a kormány ülésének kezdetén.
Szerző(k): Szász PéterMintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját - jelentette pénteken a nemzetközi sajtó.
Szerző(k): Szász PéterSebastian Kurz osztrák kancellár szombaton bejelentette, hogy adót vetne ki a GAFA (Google, Apple, Facebook, Amazon) néven is emlegetett négy óriáscégre - szúrta a Deutsche Welle hírét a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA nagy korrekciót követően 10 hónap után már nem a vezető internetes cégek, a FAANG és BAT a leginkább vásárolt befektetési termék a világ tőkepiacain. Az amerikai részvényeket már nem részesítik előnyben, jönnek föl helyettük a feltörekvő piaci papírok - derül ki a Bank of America Merrill Lynch felméréséből.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKözel egy évtized után pénteken a Microsoft visszaszerezte első helyét a világ vállalatai között a forgó részvények értéke szerinti rangsorban. Az Apple és az Amazon is hátra lépkedett.
Szerző(k): Szabó DánielOlyan sokan várják, hogy lassulni fog a globális gazdaság a következő egy évben, mint utoljára 2008 novemberében. A Bank of America Merrill Lynch alapkezelői felmérésének készítői szerint tovább eshetnek a részvénypiacok.
Szerző(k): Lovas-Romváry András