A 3 százalékos digitális adót a világszinten évi legalább 750 millió eurós, Ausztriában pedig legalább 10 millió eurós forgalmat bonyolító konszernekre vetnék ki. Az APA osztrák hírügynökség kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy 2020-tól vezetnék be az új adófajtát, és évi 200 millió euró bevételre számítanak belőle.
Hartwig Löger pénzügyminiszter jelezte, hogy csak kezelhető számú nemzetközi nagyvállalat esik majd az új adó hatálya alá, osztrák cég nem kerül be ebbe a körbe. Példaként két amerikai nagyvállalatot, az Amazont és a Facebookot, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalatát, illetve közösségi portálját üzemeltető cégeket említett meg az új adó lehetséges alanyaként.
Kapcsolódó
Az osztrák kormány a döntéssel kivár az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsának márciusi üléséig. Ha azon sem születik megállapodás az információtechnológiai nagyvállalatok európai szintű megadóztatásáról, Ausztria önállóan lépni fog és nemzeti jogszabállyal bevezeti az új digitális adót.
Az Európai Bizottság (EB) tavaly márciusban mutatta be javaslatait az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, és átmeneti intézkedésként 3 százalékos adót vetne ki az érintett cégek, például a Google és a Facebook éves európai forgalmára.
A cégeknek azon bevételeik után kellene adózniuk, amelyek például online hirdetőfelületek vagy a felhasználók által nyújtott információkból előállított adatok értékesítéséből, illetve digitális közvetítő tevékenységekből származnak.
Ez a szabályozás pusztán ideiglenes jellegű lenne, amíg nem sikerül átfogó megoldást találni arra, hogy a digitális cégek ott adózzanak, ahol a nyereségük keletkezik, ne csak ott, ahol a központjuk van.
Bizottsági becslések szerint 3 százalékos adó esetén évente mintegy ötmilliárd euró adóbevétel keletkezne az EU-ban. Az adót a felhasználók tartózkodási helye szerinti uniós tagállam szedné be.
A javaslat elfogadásához az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács egyhangú döntésére és az Európai Parlament jóváhagyására is szükség van. A sajtó hírei szerint azonban közel sincs egyetértés a kérdésben az EU országai között.
A tervezet támogatói szerint a digitális nagyvállalatok hatalmas nyereséget termelnek az EU-ban, mégis jóval kevesebb adót fizetnek a hagyományos cégeknél. Az ellenzők azonban úgy vélik, hogy globális megoldásra lenne szükség, az önálló uniós lépések csak elmérgesíthetik a viszonyt Washingtonnal.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve