Tavaly év végén még az év egyik tuti tippjének tartották a Goldman Sachs elemzői a dollár vásárlását euróval szemben, most inkább a pozíció zárását javasolják az ügyfeleknek. Nem voltak egyedül, akik hatalmas dollárerősödést jósoltak idénre, de ez eddig nem jött be.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásBár erősödik a világgazdaság, a Nemzetközi Valutaalap mégis komoly kockázatokra figyelmeztet legfrissebb jelentésében. Ezek között a legjelentősebbnek az erősödő protekcionizmust tartja, amely akár kereskedelmi háborúhoz is vezethet. Magyarország növekedésén javított a Valutaalap, de ez jóval elmarad a magyar kormány optimizmusától és még az MNB előrejlezésénél is szerényebb bővülést jelez.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRekordmennyiségű államkötvényt sikerült az idei első negyedévben eladniuk a feltörekvő piaci országoknak, de a régió vállalatai is hatalmas tempóban adósodnak el. Sokat segített nekik a befektetői hangulat fordulása, s ők ki is használják a kedvező helyzetet, amíg alacsonyak a kamatok.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz erőszak világ GDP-jének 13,3 százalékát nyeli le egy friss kutatás szerint, amelyből kiderül, hogy Magyarország a békés országok közé tartozik.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Nemzetközi Valutaalap (IMF) a globális gazdaság kedvezőbb fejlődésére számít a közeljövőben - áll a washingtoni székhelyű szervezet legfrissebb jelentésében.
Szerző(k): Szász PéterNagy a befektetők optimizmusa a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felmérése szerint, azonban a szakértők jelenleg nagyobb kockázatnak látják a közelgő európai választásokat és az EU dezintegrációját, mint az amerikai protekcionizmus miatt bekövetkező esetleges kereskedelmi háborút.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA lengyel gazdaság fejlődik majd a leggyorsabban az unióban 2050-ig - és ezzel vége is a jó híreknek. A PricewaterhouseCoopers (PwC) napokban hozta nyilvánosságra jelentését arról, hogyan változik meg a világ gazdasága 2050-ig. A szerzők a világ 32 legnagyobb gazdaságának, a globális GDP 85 százalékát adó országok növekedését vizsgálták, az adott piac vásárlóerő-paritása alapján.
Szerző(k): Barabás JúliaA világgazdasági környezetet és a globális szuverén adósminőség alapmutatóit fenyegető kockázattá vált az egyre kevésbé kiszámítható amerikai gazdaságpolitika, a hirtelen, váratlan, potenciálisan globális kihatású amerikai szakpolitikai irányváltások növekvő valószínűsége, a régóta fennálló nemzetközi kommunikációs csatornák és kapcsolattartási normák háttérbe szorulása - áll a Fitch Ratings hitelminősítő helyzetértékelésében.
Szerző(k): Domokos László