A Nature Climate Change folyóiratban megjelent publikáció szerint ez a forgatókönyv akkor következik be, ha az évszázad végéig továbbra is növekedik a légkörbe jutó üvegházhatású gázok mennyisége.
Egy ekkora hőmérséklet-emelkedésnek komoly egészségügyi kockázatai vannak, hatással lehet a munkaerőpiacra, és a természetes erőforrások, köztük a víztartalékok is veszélybe kerülnek. A kutatás szerint a legnépesebb városokban 7 vagy több fokkal lehet majd melegebb - írta a portál.
Kapcsolódó
Ebből majdnem öt fok növekedés a globális felmelegedés hatására következik be 2100-ra. A többi pedig az úgynevezett városi hősziget (UHI) hatásnak köszönhető, ugyanis a beépítettség, a sok beton és aszfalt, valamint az épületek hűtése és fűtése miatt a városokban mindig magasabb a hőmérséklet, mint a környékükön.
Francisco Estrada, a hollandiai Környezeti Tanulmányok Intézetének kutatója, a tanulmány társszerzője szerint a legnépesebb városok felső öt százalékában akár 8 vagy több fokkal is melegebb várható az évszázad végére. Kiszámolták azt is, hogy a felmelegedés mennyibe kerül majd a városoknak. Egy középmezőnyben elhelyezkedő nagyváros 2050-re éves GDP-jének 1,4-1,7 százalékát veszíti majd el, a század végére pedig 2,3 és 5,6 százalék között lehet a veszteség.
A legsúlyosabb esetekben 2100-ra akár a GDP 10,9 százalékát is elveszítheti egy város a felmelegedés miatt - figyelmeztettek a kutatók a tanulmányban.
Igaz, jelentősen enyhíthető a városi hőszigethatás fák ültetésével, valamint a tetők és a járdák, utak hűtésével. A városok csupán a Föld felszínének egy százalékát foglalják el, de a világ GDP-jének 80 százalékát állítják elő, és a világ energiafogyasztásának 78 százalékát emésztik fel. A globális karbonkibocsátás több mint 60 százaléka ugyancsak a városokhoz köthető.
A tanulmány elkészítéséhez a kutatók a világ 1692 legnagyobb városának 1950 és 2015 közötti adatait használták fel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve