A K&H Alapkezelő szerint az év hátralévő részében mélyülhet a recesszió Magyarországon, miután az alacsony belső fogyasztás mellett a külpiacok is egyre gyengébben teljesítenek. A későbbi növekedéshez szükséges beruházások is hiányoznak, emiatt középtávon is alacsony lehet a magyar gazdaság növekedése.
Szerző(k): MTI-EcoNincs még időpont arra vonatkozóan, hogy az IMF delegációja mikor tér vissza Magyarországra, de továbbra is szoros kapcsolatban van a Valutaalap az uniós és a magyar partnerekkel - mondta Gerry Rice, a Nemzetközi Valutaalap nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Szerző(k): NAPIEgyre nehezedik a terep a kormányok számára az államadósság csökkentésére, miközben egyre égetőbbé válik a konszolidáció. A múltban történt fiskális kiigazításokat vizsgálva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) három tanulság figyelembe vételét javasolja a jelenlegi adósságcsökkentő intézkedések megvalósításakor. Az IMF szakértői egy másik, szintén most publikált tanulmányában arra a kedvező fejleményre mutatnak rá, hogy a fejlődő és feltörekvő gazdaságok az elmúlt évtizedben rugalmasabbá váltak, amelynek következtében a fejlett gazdaságokhoz képest hosszabb időt töltenek a bővülési szakaszban, mint a recessziós illetve regenerálódási szakaszban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIdén letértünk az Európához történő felzárkózás pályájáról, sőt a magyar gazdaság aszinkronba került nem csak az unióval, hanem a Visegrádi országcsoporttal és a balti államokkal is - olvasható a Pénzügykutató Zrt. \"A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2012-2013)\" című tanulmányában.
Szerző(k): Gerőcs TamásA második negyedéves GDP harmadik és egyben végleges felülvizsgálatát az amerikai kormányzat 1,3 százalékra korrigálta a korábbi 1,7 százalékról.
Szerző(k): NAPIElső ránézésre minden rendben a magyar gazdaságban. A forint 2012 eddig eltelt időszakában szűkebb régiónk legjobban teljesítő devizája, az állampapírokat veszik, mint a cukrot, csődkockázati felárunk pedig olyan alacsonyan áll, amelyre egy éve nem volt példa. Ez azonban csak a látszat. A magyar gazdaságban mélyen gyökerező strukturális problémák vannak, amelyeket gazdaságpolitikai fordulat nélkül nagyon nehéz kezelni.
Szerző(k): NAPIKétszer akkora mértékben eshet vissza az olasz gazdaság idén, mint várták: a múlt héten közzétett előrejelzés szerint a pénzügyminisztérium azzal számol, hogy idén 2,4 százalékkal zsugorodik a GDP, szemben az áprilisban jelzett 1,2 százalékos mínusszal.
Szerző(k): Szabó MártaIsmét Hongkong vezeti a kanadai Fraser Institute által a gazdaság szabad működéséről összeállított világranglistát, Magyarország a 2010-es adatok alapján a 64.
Szerző(k): MTI-Eco