Magyarország visszacsúszik a világ 144 országát gazdaságuk szabadságfoka alapján rangsorba állító listán, amely az egyesült államokbeli Cato Institute és a kanadai Fraser Institute koordinálásával készült. A legfrissebb adatok 2010-ből származnak, ennek alapján a 64. helyre került a magyar gazdaság, míg a 2009-es listán még az 51. volt. Az utóbbi volt a legjobb magyar helyezés az elmúlt húsz évben. A lista alapjául szolgáló pontszámokat figyelembe véve árnyaltabb a kép: a két évvel ezelőtti 7,08-as átlagpont alig marad el a 2009-es 7,17-től. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság nem sokar romlott magához képest, ám a többiek − köztük a szomszédos országok − sokkal jobban teljesítnek. Az 1980-ig visszatekintő adatsorból kiderül, hogy Magyarország notóriusan rosszul szerepel az államapparátusok nagyságának összehasonlításában. Az ennek alapján készült listán csak a 116. volt az ország 2010-ben.
A rangsorban szereplő országok átlagos összesített pontszáma a 2009-es 6,79 pontról egy évre rá 6,83-ra emelkedett. Ennél kissé magasabb volt 2007-ben, ami azt mutatja, hogy a válság miatt a kormányok szorosabbra fogták a gazdaságok irányítását, de igyekeznek helyreállítani a korábbi helyzetet. A gazdasági szabadság mintaországának tartott USA, amely 1980-tól 2000-ig az elsők közt volt a rangsorban, egy évtized alatt a 18. helyre csúszott le. A sorrend felső negyedében szereplő országok átlagos egy főre jutó GDP-je több mint 37 ezer dollár volt, míg az alsó negyedbe tartozóké alig haladja meg az ötezer dollárt. A várható életkor az előbbi csoportban majdnem 80 év, míg az utóbbiban kevesebb mint 62 év volt 2010-ben.
Az intézet által éves rendszerességgel összeállított "Economic Freedom of the World" tanulmány több szempont alapján értékeli a gazdaság szabad működését támogató, illetve akadályozó szabály- és intézményrendszereket. Ilyenek például a szabad személyes döntés lehetősége, a javak önkéntes cseréje, a verseny szabadsága, a magántulajdon biztonságának védelme. A negyvennégy változó érték alapján kalkulált összesített index öt szempont alapján számszerűsíti a gazdasági szabadság mértékét: a kormányzat kiterjedése, a jogrend és a vagyoni biztonság, a deviza értékállósága, a külkereskedelem szabadsága és a szabályozási rendszer.
Két európai a top 10-ben
A 144 értékelt ország közül a legjobb minősítést a legfrissebb elemzésben is Hongkong kapta, a lehetséges 10 pontból 8,90-et. Az első tíz helyezett között még sorrendben Szingapúr (8,69), Új-Zéland (8,36), Svájc (8,24), Ausztrália (7,97), Kanada (7,97), Bahrein (7,94), Mauritius (7,90), Finnország (7,88) és Chile (7,84) szerepel.
A világ nagy nemzetgazdaságai közül az Egyesült Királyság a 12. helyen áll (7,75), az Egyesült Államok a 18. (7,69), Japán a huszadik (7,64), Németország a 31. (7,52), Franciaország a 47. (7,32), Olaszország a 83. (6,77), Mexikó a 91. (6,66), Oroszország a 95. (6,56), Brazília a 105. (6,37), Kína a 107. (6,35) és India a 111. (6,26).
A sereghajtó tíz: Venezuela (4,07), Mianmar (4,29), Zimbabwe (4,35), Kongói Köztársaság (4,86), Angola (5,12), Kongói Demokratikus Köztársaság (5,18), Bissau-Guinea (5,23), Algéria (5,34), Csád (5,41), valamint 5,45 ponttal holtversenyben a tízedik legrosszabb helyen Mozambik és Burundi.
A gazdasági szabadság zászlóvivőjének tekintett Egyesült Államok egyre lejjebb és lejjebb csúszott a ranglistán az elmúlt évtizedben. 1980 és 2000 között az Egyesült Államok még Hongkong és Szingapúr mögött szilárdan őrizte harmadik helyét, majd pontszáma a 2000-es 8,65-ről 2005-re a nyolcadik helyezéshez elegendő 8,21-re, 2010-re pedig a tizenkilencedik helyezéshez elegendő 7,70-re esett.
Szabadság és jólét
Az elemzés szoros korrelációt mutat ki a gazdasági szabadság mértéke és a gazdasági jólét között. A 2010-es rangsorban a felső negyed országaiban átlagosan 37 691 dollár volt az egy főre jutó GDP, míg az alsó negyed országaiban 5188 dollár. A rangsor felső negyedét alkotó országokban a lakosság legszegényebb 10 százalékának 11 382 dollár volt az éves jövedelme, míg az alsó negyedben 1209 dollár.
A felső negyedben a várható élettartam 79,5 év, az alsó negyedben pedig 61,6 év.
A 2012-es elemzés összeállításában a kanadai intézettel az Economic Freedom Network tagjai - egyebek között az osztrák Tigra, a cseh Liberalni Institut, a német Liberales Institut, a magyar Századvég Alapítvány, a lengyel Centrum im. Adama Smitha, a szlovák F.A. Hayek Foundation, a szlovéniai Svetilnik és a svájci Liberales Institut - működtek együtt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve