A Rác fürdő projektre nyújtott hitel jelentős részének tőkésítése után a fennmaradó részre már lehet életképes, az éves adósságszolgálatot és a működés költségeit is biztosító üzleti modellt készíteni, ami egy üzemeltetővel együtt lehetővé tenné a Rác fürdő megnyitását. Ha januárig nem sikerül csődegyezséget kötni, a 7,6 milliárdos beruházás 1,5-2 milliárdért elúszhat a felszámolásnál - mondta ma sajtótájékoztatón György István főpolgármester-helyettes.
Szerző(k): Szepesi AnitaMár jövő héten dönt a fővárosi közgyűlés a Vidámpark bezárásáról - értesült az Index. A létesítmény évi 50-150 millió forint veszteséget termelt. A dolgozókat október végéig elküldik, tevékenységét hivatalosan november 4-ével szünteti be a társaság.
Szerző(k): Index.huÚj fejlesztési lehetőségek is megnyílhatnak a Fővárosi Vízművek előtt, miután Budapest önkormányzata júniusban − hitel segítségével − visszavásárolta a céget. Mivel a társaságban már nincsenek magánbefektetők, pályázhat uniós forrásokra is − mondta lapunknak Haranghy Csaba vezérigazgató. A budapesti vízdíj a háztartások által igénybe vett egyéb szolgáltatások árához képest, illetve nemzetközi összehasonlításban alacsony a vezérigazgató szerint, míg országosan akár négyszeres tarifakülönbségek is lehetnek.
Szerző(k): Szakonyi PéterElárverezhetik a felújított Rác fürdőt, illetve a hozzá kapcsolódó, még meg sem nyílt 67 szobás szállodát. A Népszabadság értesülése szerint így búcsút inthet a fejlesztés a 250 milliós állami támogatásnak, ráadásul az árverés győztesei kaparintják meg az épületegyüttest és vele a budai telket. A beruházó csődvédelmet kért a bíróságtól.
Szerző(k): NAPI, portfolio.huTízmilliárd forint hitel igénybevételéről, 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeret nyitásáról, valamint az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról szóló javaslatokról dönthet csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Szerző(k): NAPIA Suez Environnement és az RWE megegyezett Budapest Önkormányzatával a Fővárosi Vízművekbeli részvényeinek visszavásárlásáról.
Szerző(k): NAPIInformációink szerint jogerősen is pert nyertek a Margit híd felújítását végző konzorcium tagjai a fővárosi önkormányzattal szemben.
Szerző(k): NAPIA Sziget Kft-nek várhatóan idén is tavalyihoz hasonló összeget, nettó 50 millió forintot kell majd fizetnie a fővárosnak a terület használatért.
Szerző(k): Diószegi József