Az új törvény Budapest életében nem hoz változást, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. fogja ellátni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást ezután is.
Szerző(k): Tóth KataA második, Bosnyák téri szakasz nélkül is 425 milliárd forintra nőtt a 4-es metró költsége, a legutóbbi hivatalos összesítés 386 milliárdról szólt. Az első metrószerződés értéke még 195 milliárd forint volt - derült ki Tarlós István főpolgármester Indexnek adott interjújából.
Szerző(k): NAPIAkár az állomány ötödét is elküldhetik tavasszal a budapesti Városházáról – értesült a Népszabadság.
Szerző(k): MTIAz FKF Zrt. idén nettó 78 millió forintot költ médiavásárlásra és két évre 150 milliót a kommunikációs feladatait támogató kiadványok nyomtatására.
Szerző(k): NAPIA vagyonnyilatkozatokat hétfőn hozták nyilvánosságra a fővárosi önkormányzat honlapján.
Szerző(k): MTIA pénzügyi főpolgármester-helyettes szerint a forrásmegosztási arányok javítják a főváros pénzügyi pozícióját.
Szerző(k): InforádióNem okozott meglepetést a fővárosi önkormányzat négy oldalas információs mellékletének megjelentetésére kiírt közbeszerzés, azt ismét a Helyi Théma kiadója, ismét nettó 94 millió forintért nyerte meg.
Szerző(k): NAPIÚj banktendert kényszerült kiírni a Fővárosi Vízművek január első napjaiban, miután az OTP közvetlenül a szerződéskötés előtt visszalépett a hitelezéstől. Az immáron teljes egészében fővárosi tulajdonban lévő cég ugyanis hitel nélkül nem tudja visszafizetni a fővárostól – saját részvényeinek megvásárlására – kapott 12 milliárdos kölcsönt. A tavaly visszavásárolt cég idén veszteséges lehet - írta a Népszabadság.
Szerző(k): NAPI