Négy hónap alatt 55 milliót égetett el a nem is létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány. Ráadásul úgy, hogy a szervezet fő célja a budapesti kampusz fenntartása, ám az nemhogy nem működik, de még a létrejötte is kérdéses. Nyereséges lett viszont a kínai egyetem tulajdonában álló, homályos hátterű magyar gazdasági társaság, amely majdnem 300 ezres profitot hozott össze tavaly - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHáromszáz mikromobilitási pontot, új nevén Mobi-pontot alakítottak ki Budapest több belső kerületében a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek elhelyezésére. Az érintett kerületek bírságot szabhatnak majd ki a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök után - közölték a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői sajtótájékoztatóján. A BKK közleménye szerint első lépésként az V., a VI., a VII., a VIII., és a IX. kerületben jelöltek ki Mobi-pontokat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb átcsoportosítást hajtott végre az új kormány az idei központi költségvetésben, egyebek mellett elvett 3 milliárd forintot a fővárosi fejlesztésekből és áttette azt a sportesemények támogatására.
Szerző(k): Németh GézaA Telex információi szerint Fürjes Balázs államtitkár a Budapest Fejlesztési Központ vezetése előtt bejelentette, hogy Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárság a BFK-val együtt várhatóan átkerül a Gulyás Gergely vezette miniszterelnökségtől Lázár János építési és beruházási miniszterhez.
Szerző(k): Tér DiánaAz Európai Bizottság illetékes testülete három lettországi város pályázatainak értékelését követően Liepaját javasolta Európa egyik kulturális fővárosa címére 2027-ben - közölte a brüsszeli testület kedden. Liepaja két másik lettországi várossal Daugavpils és Valmiera városaival szállt versenybe a címért.
Szerző(k): Szepesi AnitaMájus közepén indul a 3-as metróvonal felújításának utolsó üteme. A tervek szerint május 14-én forgalomba helyezik a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat, a metrópótlást a Göncz Árpád városközpont-Kálvin tér útvonalra helyezik át - mondta a BKV metrófelújítási projektigazgatója és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalomszervezési vezetője szerdán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Fővárosi Önkormányzat módosítja idei költségvetési tervét, miközben a legnagyobb gondot a tömegközlekedés finanszírozása jelenti. Az üzemanyag-költségek megugrását a kormány segítsége nélkül nem lehet kezelni.
Szerző(k): Komócsin SándorA március 15-i ünnepi programok, rendezvények és politikai tüntetések miatt Budapest belvárosának nagy részét lezárták, vagy változott a forgalmi rend. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közzé tette a listát, hogyan lehet közlekedni a fővárosban.
Szerző(k): Szabó Dániel