Kedd óta nem vették fel a munkát a FKF szemétszállítást végző dolgozói, Budapest egyes kerületeit már ellepi a szemét, mától a katasztrófavédelem próbál segíteni - jelentett be a főpolgármester.
Szerző(k): Koncsek RitaKedden az Ecseri úti telephelyen több száz szemétszállító nem vette fel a munkát, az alacsony fizetésekre és a kukásautók műszaki állapotára panaszkodtak. A XVII. és a VIII. kerületben több helyen nem ürítették ki a tárolókat, a tervek szerint szerdán további telephelyek csatlakoznak a munkabeszüntetéshez.
Szerző(k): Koncsek RitaA KSH Budapestről készült körképe szerint a szakképzést folytató intézmények népszerűsége a fővárosban évről évre csökken, amíg 2010-ben több mint 14 ezren jártak szakképzőintézménybe, 2020-ban már csak valamivel több mint ötezren választották.
Szerző(k): Koncsek RitaKazahsztán fővárosát megint Asztanának hívják, miután a csupán 2019-ben bevezetett Nur-Szultan név "nem jött be" - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA sikeres próbaüzemet követően augusztus végén megkezdte működését a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divízió hulladékátrakó-állomásként üzemelő logisztikai szolgáltatóközpontja - adat hírül a Főpolgármesteri Hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóA megszokottnál kevesebb ajtóval rendelkezik majd az a 150 új busz, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ 2023 tavaszán állít forgalomba Budapesten. Erre a Közlekedő Tömeg Egyesület hívta fel a figyelmet, szerintük ez megnöveli majd a le- és felszállás idejét. A BKK szerint a kevesebb ajtó több férőhelyet jelent, és a le- és felszállásban sem okoz majd gondot a kevesebb ajtó.
Szerző(k): Bodnár BarnaTávhővezeték-szakaszokat korszerűsített, új vezetékszakaszokat épített és új fogyasztókat kapcsolt a hálózatra a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.; a beruházás értéke meghaladta a 6,8 milliárd forintot, aminek 50 százaléka, több mint 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás.
Szerző(k): Szabó DánielA kánikulában kialakult vízhiány miatt a helyi szolgáltató a Fővárosi Vízművek segítséget kérte, ezért Solymárnak és Szentendrének is egy-egy 5 köbméteres lajtos kocsit bocsátott Budapest sofőrrel - írta Karácsony Gergely a Facebookon.
Szerző(k): Szász Péter