Négyszázezernél is több dízelautó-tulajdonos csatlakozott Németországban a Volkswagen (VW) ellen az autógyártó konszern dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez - idézi a német hírportálokat az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMi történik, ha már a hírközlési vagy közüzemi szolgáltatóval régen megszűnt a szolgáltatói szerződésünk és több év múlva jelentkezik egy behajtó cég azzal, hogy jelentős összegű számlatartozást fizessünk meg részére. Jogos lehet-e az ilyen követelés? Az elévülés általános időtartama öt év, de 2018 decembere óta a gáz- vagy áramszolgáltatás esetén már csak három év.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) "jósdastopot" szeretne elérni, ezért a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulnak, kérve a szolgáltatók tevékenységének alapos vizsgálatát.
Szerző(k): Domokos ErikaPotencianövelő étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nébih - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz utazási irodák többsége már elküldte az illetékes fővárosi kormányhivatalnak, hogy mekkora vagyoni biztosítékkal vág neki 2019-nek. Ebből a pénzből kártalanítják az utasokat, ha mégsem tudják teljesíteni a szerződésben foglaltakat. Tavaly nyár óta a hazahozatalt egy másik biztosítás fedezi. Mutatjuk irodánként a biztosítékokat.
Szerző(k): Szász PéterMég a karácsony előtt érdemes lehet felkészülni az ünnepek után esetlegesen ránk váró feladatokra, mint például a nem tetsző, már meglévő, vagy hibás ajándékok visszavitele. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) összegyűjtötte mire érdemes odafigyelni, milyen jogai vannak a fogyasztóknak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb tucat botmixert teszteltek, a pusztán pürésítésre alkalmas gépek közül a legjobbak 10 ezer forintból kijönnek. Az aprításra és habverésre is alkalmas készülékek ára 12 és 90 ezer forint között szóródik.
Szerző(k): Csernátony CsabaNovembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan