Harmincháromszoros a különbség a tízezer lakosonként legtöbb és a legkevesebb lakást építő magyarországi megyék között. A KSH térképre és grafikonra tette a megyei adatokat.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelzáloghitel-közvetítőknek március 21-ig kellett megszerezniük a tevékenységük végzéséhez szükséges engedélyt a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), ellenkező esetben szerdától feladataikat már nem láthatják el, egészen addig, amíg a működésükhöz szükséges jegybanki engedélyt nem rendezték - közölte az MNB szerdán a honlapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Bizottság engedélyezte az AT&T amerikai távközlési cégnek a Time Warner médiakonszern felvásárlását.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElső alkalommal vett tudomásul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összefonódást a bürokrácia-csökkentés jegyében elfogadott új, 2017. január 15-től hatályos fúziós szabályok alapján - adta hírül hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóMegtörtént a fordulat a lakáspiacon, közel 10 ezer új lakás épült, és az építési engedélyekre vonatkozó adatok szerint ez a dinamikus növekedés folytatódik az idén is - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
Szerző(k): Papp ZsoltAz elmúlt évben 9994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015. évinek - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megtagadta a szakhatósági hozzájárulást, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtiltotta a Magyar RTL Televízió Zrt. és a Central Digitális Média Kft. közötti összefonódást - adta hírül a GVH.
Szerző(k): Szász Péter