Az első negyedévben több mint 2000 új lakást adtak át Magyarországon, az építési engedélyek száma, az egyszerű bejelentéssel együtt 9500 fölé emelkedett. Előbbi csaknem 50, utóbbi csaknem 90 százalékos növekedés 2016 első negyedévéhez képest. A 2015 végén bejelentett lakáspolitikai intézkedések a jelek szerint tökéletesen beváltak - vagy mégsem?
Szerző(k): Szepesi AnitaMostantól már a 300 négyzetméternél nagyobb családi ház-építésre is az egyszerű eljárás vonatkozik.
Szerző(k): Csernátony CsabaPaks 2 mai napon jogerőre emelkedett környezetvédelmi engedélye felelőtlen, a projekt a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Az Energiaklub és a Greenpeace korábban megfellebbezte az elsőfokú környezeti hatóság által kiadott engedélyt, amit a Pest Megyei Kormányhivatal határozata ma elutasított. Mivel korábban megfogalmazott kritikáikra a mostani határozat sem adott érdemi választ, a két szervezet bírósághoz fog fordulni.
Szerző(k): Papp ZsoltMegszületett az első nemzeti otthonteremtési közösségről (nok) szóló engedély. Az MNB ma kiadott határozatában megbízható szervezőként ismerte el a Central NOK részvénytársaságot, így már toborozhatják is a tagokat - értesült az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóÖsszefoglaltuk egy rövid videóban, hogy miről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón.
Szerző(k): Domokos ErikaNem elég igényelni a kerékpártartókra szerelhető harmadik, szürke rendszámot, el kell menni az autósoknak előtte egy műszaki vizsgaállomásra is - tudta meg az InfoRádió Szalay László Imrétől, a Belügyminisztérium szakreferensétől. Egyszeri 9570 díja van a szürke rendszám kiadásának.
Szerző(k): Szász PéterAz Országos Atomenergia Hivatal kiadta az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. részére a telephely-engedélyt. Az Energiaklub megítélése szerint az engedélyezési eljárás végig egy fekete doboz volt: a hatósági döntéshozatali folyamat nem volt átlátható, és nem készültek független ellenőrző vizsgálatok.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét csütörtökön - tájékoztatott Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): Szász Péter