Európában majdnem minden országban teljes töltöttséggel készülnek az újabb fűtési szezonra. A két kivétel Portugália és Magyarország: az előbbiben 40, míg nálunk 51 százalékos a földalatti tározók töltöttsége. Nagy baj azért nincs, mert a betározott gáz mennyisége már így is meghaladja a törvényi minimumot. Viszont a helyzet rávilágít arra, hogy a magyar állam teljesen feleslegesen vette meg az E.On tározóit 280 milliárd forintért – ugyanis éppen azok konganak.
Szerző(k): Papp ZsoltA kormány olyan méretékben szigorította meg az új szélerőművek létesítésre vonatkozó szabályokkal, amellyel gyakorlatilag kizárja új szélkerekek építését, telepítését Magyarországon – olvasható a REKK közleményében.
Szerző(k): EconomxAláírták a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosó 179 millió eurós támogatási szerződését Budapesten, a közép- és délkelet-európai földgáz összeköttetések megteremtését és az energiabiztonság megerősítését célzó CESEC munkacsoport idei miniszteri ülésén.
Szerző(k): MTIA tavaly júniusi 38,8 milliárd forintról 12,2 milliárdra zuhant a lakosság földgázszolgáltatók felé nyilvántartott, lejárt tartozása egy év alatt, és a hivatal nyilvántartásából arra lehet következtetni, hogy a nyár közepére sokaknak sikerült rendezniük a télen felhalmozott tartozásukat - írja a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIJanuártól már különálló cégként, az E.On leányvállalataként működik a Uniper, amelybe az energetikai cég gázos és szenes erőműveiből álló portfólióját és az energiakereskedelmet teszik - a társaságot most tőzsdére viszik.
Szerző(k): portfolio.huEmelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
Szerző(k): MTI-EcoJúlius elsejétől tűzifa vásárláskor úgynevezett Tűzifavásárlói tájékoztatót is kötelező mellékelni a szállítójegyhez. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tájékoztató nélkül ne vegyék át a téli tüzelőt. A hatóság útmutatóval is segíti a lakosságot.
Szerző(k): EconomxA világ energiafelhasználása nem növekszik tovább a végtelenségig annak ellenére, hogy az emberiség létszáma és igényei bővülnek – állítják amerikai kutatók, aki azt is megsaccolták, mikor éri el az energiafogyasztás a csúcsát. Nem is olyan sokára.
Szerző(k): Economx