Oroszország havi összevetésben 2,3 dollárral, tonnánként 90,4 dollárra csökkenti a kivitelre szánt kőolaj vámját decembertől az egy hónappal korábbi 92,70 dollárról a kőolaj árának a csökkenése miatt - közölte az orosz pénzügyminisztérium szerdán.
Szerző(k): MTIMiközben több mint a felére esett a Gazprom orosz gázipari cég nyeresége az idei első kilenc hónapban, addig a cég vezetőinek a bére 22 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
Szerző(k): MTI-EcoUkrajna elegendő földgázzal rendelkezik a fűtési szezonra, így továbbra sem szorul rá arra, hogy Oroszországtól vásároljon gázt - jelentette ki Petro Porosenko elnök csütörtökön egy új, nyugat-ukrajnai gázkút átadási ünnepségén.
Szerző(k): MTI-EcoVasárnap kezdődik a téli időszámítás: hajnali 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára. Az átállás érinti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV egyes járatait is.
Szerző(k): MTIAz Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 1,389 milliárd forint tőkét vont be a csütörtökön lezárult részvénykibocsátása során, a részvények végleges kibocsátási ára 4630 forint lett - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoAz emberiség egy főre eső energiafogyasztása valamikor a következő évtizedben elérheti a csúcsát és 2060-ra a zöldenergia előretörésének köszönhetően az elektromos energia lesz a társadalmak fő energiaforrása.
Szerző(k): EconomxFelmondta Oroszország csütörtökön a kőolajvezetékek használatában való együttműködésről 1995-ben megkötött orosz-ukrán szerződést.
Szerző(k): MTIA földgáz, valamint a villamos energia egyetemes szolgáltatók 30 napon belül vizsgálják felül a számlaküldési gyakorlatukat és szükség esetén módosítsák úgy, hogy a fogyasztóknak a jogszabály szerinti legalább 8 nap álljon rendelkezésükre a számlák rendezésére - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): MTI