A magyar állam folyamatosan szervezi ki a szociális ellátások területén dolgozókat közalkalmazotti státuszukból, és teszi át őket főként egyházi munkáltatók kötelékébe, ezzel a Munka törvénykönyve hatálya alá, miközben feladatuk továbbra is közszolgálati. A privatizálás és az alacsony keresetek közepette az ágazat mégis igen aktív érdekképviseleti tevékenységet tudhat maga mögött, melyet most egy online sztrájk meghirdetésével folytat - írja a mérce.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kijelölt kórházak intenzív kapacitása jelenleg elégséges a szükséges műtétek kiszolgálására, és bármikor megkaphatják a tréninget a Covid-ellátásra azok az egészségügyi dolgozók, akiknek ez eddig nem volt meg - mondta Horváth Ildikó, az Emmi államtitkára az InfoRádiónak.
Szerző(k): Domokos LászlóKásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel. Hatvani, váci, ceglédi, bajai, orosházi kórház is listára került.
Szerző(k): Szabó DánielIdén is meghirdette hagyományos közlekedési-környezetvédelmi kreatív pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma; a rajzokat, fotókat és egyéb alkotásokat meghosszabbított határidővel, november 20-ig lehet benyújtani elektronikus úton.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Emmi szerint Értelmetlen lenne a pedagógusok folyamatos tesztelése.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus-járvány természete megváltozott: a terjedés közösségeken belül történik, ami azt is jelenti, hogy lényegesen nehezebb kontrollálni - mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Spirit FM műsorában. A fertőzöttek életkora egyre inkább tolódik kifelé.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány nyitott a Magyar Orvosi Kamara orvosi béremeléssel kapcsolatos javaslatára, alapnak tekinti az abban foglaltakat, de döntés még nem született - válaszolta újságírói kérdésre Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón.
Szerző(k): Szepesi AnitaA halasztható előjegyzett (elektív) ellátások felfüggesztését kérte a járványkórházakban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke Kásler Miklós miniszternek címzett levelében, a kollégáiktól kapott visszajelzések alapján a létszám- és kapacitáshiányra hivatkozva. Hétfőn este válaszolt a levére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ebben közlik, hogy mindenből van elég, aki kapacitáshiányról beszél, az vagy szándékosan torzít, vagy nincs tisztában a tényekkel, így az elektív ellátásokat sem állítják le sehol.
Szerző(k): Domokos Erika