Az Emmi közleménye szerint harmadik lépcsőjéhez érkezett az a 2018-ban elfogadott többéves, többütemes béremelési program, amely az ápolói bérek rendezéséről szól. AZ idén januárban 14 százalékkal emelkedett, november 1-jén pedig újabb 20 százalékkal növekszik az illetményük. Ennek köszönhetően minden egészségügyi szakdolgozó 42 százalékkal keres többet, mint két évvel ezelőtt.
A kormány az idén 82 milliárd forintot fordít erre a célra, amelyből 81 ezer szakdolgozó és 4000 védőnő részesül. "A magyar ápolók minden nap, minden egyes műszakban a jelenlegi járványhelyzetben is nagyszerűen helytállnak, ezért örülünk annak, hogy épp most kerülhet sor ilyen jellegű megbecsülésükre és támogatásukra. Az emelt összegű bér a decemberi számlájukon jelenik meg először" - áll a szaktárca közleményében.
A béremelési program következő 30 százalékos állomása 2022 januárjában lesz esedékes - írja az Emmi.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve