Minden állami ügyet, de még a közüzemi eljárásokat is egyetlen elektronikus platformra terelné a kormány. Egy helyen lehetne intézni a hatósági, bírósági ügyeket, sőt ahol erre lehetőség lesz a bürokraták helyét átveszik a számítógépek és automatikus döntéseket hoznak hivatalos ügyekben – ez már a magyar közeljövő egy törvényteverezet szerint.
Szerző(k): Papp ZsoltJövőre már sokan elektronikus jegyekkel közlekedhetünk Budapesten.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. együttműködésében ma elindult az állami vagyonelemek elektronikus értékesítése.
Szerző(k): EconomxAz elektronikus hulladéknak csak kis részét hasznosítják újra, az Európai Unió számára komoly probléma az e-hulladék - derült ki az EU által létrehozott szervezet, a CWIT felméréséből, melynek következtetéseit a Népszava pénteki száma közli.
Szerző(k): MTINőtt az elektronikus fizetési módok forgalma 2015 első negyedévében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, a legszembetűnőbb növekedés az érintőkártyák és az érintéses fizetést lehetővé tevő terminálok számában volt megfigyelhető.
Szerző(k): MTI-EcoA kormány felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy készítse elő az elektronikus ügyintézés bevezetését a földügyi igazgatásban.
Szerző(k): MTI-EcoRövidesen befejeződik a budapesti közösségi közlekedés újabb jelentősebb állomásának tekinthető elektronikus jegyrendszer részletes tervezése – írta a Napi Gazdaság.
Szerző(k): EconomxA dél-koreai LG Electronics Inc. (LG) szórakoztató elektronikai konszern az OLED és LCD tévékészülékek valamint az okostelefonok értékesítési sikerének köszönhetően 2014-ben növelte forgalmát és több mint megduplázta nyereségét - közölte az LG Electronics Magyar Kft.
Szerző(k): MTI-Eco