A 2012-es adatokat feldolgozó jelentés szerint az EU-ban egy év alatt 9,5 millió tonna e-hulladék (számítógépek, okostelefonok, tévék stb.) keletkezett, ám ebből mindössze 3,3 millió tonnányit gyűjtöttek be, majd dolgoztak fel újra.
A lakosok számához viszonyítva Norvégia és Svájc termeli a legtöbb elektronikai hulladékot. Az első tízbe került még Izland, Dánia, Nagy-Britannia és Franciaország is. Még soha nem keletkezett a bolygón annyi elektronikai hulladék, mint tavaly: összesen 41,8 millió tonna.
A hanyagul feldolgozott e-hulladékon a tisztességes újrafeldolgozás költségeit akarják megspórolni: a jelentés készítői 150-600 millió euróra becsülik azt az összeget, melyet az érintettek így megtakarítanak. A még begyűjtés előtt ellopott drága anyagok és alkatrészek is hatalmas értéket képviselnek: ezt 800 millió-1,7 milliárd euróra becsülik.
Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak nagy részét illegálisan exportálják szegény országokba, itt mindenféle munkavédelmi eszköz nélkül, szabad kézzel szedik szét alkatrészeire az ott élők, mivel minimális megélhetést remélnek tőle. A kábelek PVC bevonatát leégetik, mely során dioxin, azaz rákkeltő anyag képződik - mondta a lapnak Urbán Csilla, a Humusz Szövetség programvezetője.
Hozzátette, az elektronikai eszközök életciklusuk alatt is többször problémát jelentenek a környezet és a társadalom számára, mivel előállításuk során nehézfémeket (ólom, higany, ón, kadmium), valamint ritkaföldfémeket használnak fel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve