A kormány közel 20 milliárd forintot hagyott jóvá három egyházi kórház támogatására. A pénz részben beruházásra, részben pedig eszközök beszerzésére fordítható.
Szerző(k): Németh GézaNe felejtsük, a háború őrület - mondta Ferenc pápa, aki bízik az ukrán konfliktus békés megoldásában. A helyi görögkatolikus egyház az ő látogatásától reméli a felek kiegyezését.
Szerző(k): Sasvári MarcellA szegedi Ferroép Zrt. építheti meg a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány sportcsarnokát, nettó 2 milliárd 625 millió forintért. A becsült ellenérték kevesebb, 2,5 milliárd forint volt. A lakitelki fejlesztések tulajdonosa a kormány döntése nyomán a Szeged-Csanádi Püspökség.
Szerző(k): Németh GézaGárdonyban, a volt Velencei-tavi Vízi Sportiskola területén Hajóépítési és Szakképzési Tudásközpontot hoz létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, amely eddig szociális tevékenységéről volt ismert.
Szerző(k): Németh GézaEgyedüli ajánlattevőként a Market Építő Zrt. 3 milliárd 264 millió forintért tervezheti és építheti meg a Szeged-Csanádi Egyházmegyének a Hotel Szent Gellért Fórumot. Ez a cég építette az egyházmegye stadionját is.
Szerző(k): Németh GézaAz eső ellenére mintegy húszezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában - írja az MTI vatikáni sajtóközpont alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA világ egyik legkülönlegesebb lelkipásztori szolgálatára vett fel egy papot a NASA: Andrew Davison tiszteletes, a Cambridge-i Egyetem papja és teológusa az a személy, aki tanácsokkal látja az űrhivatalt, hogyan hatna a földi vallásokra, ha egyszer csak intelligens idegenekkel vennénk fel a kapcsolatot.
Szerző(k): Szabó DánielFantomdiákok fantomtanításával nyúlhatta le az egyik magyarországi egyházi iskola fél éven át a diákonként járó állami támogatást, ha igazak az ezzel kapcsolatban előkerült dokumentumok.
Szerző(k): Komócsin Sándor