Több hatóság és hivatal is vizsgálja, hogy történt-e visszaélés egy fővárosi egyházi fenntartású iskolában - írja a 24.hu. Legalább másfél tucat mongol diák járt az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumba, ám a koronavírus-járvány tavaly tavaszi kirobbanása után, a 2019-2020-as tanév végén hazatértek. A mongol diákok többsége a lezárások miatt csak konzuli segítséggel, Frankfurton keresztül tudta elhagyni az országot 2020 júniusában, és azóta (négy gyerek kivételével, akik idén ősszel ismét Magyarországra jöttek) vissza sem tértek.
A hírportál birtokába jutott papírok szerint a mongol gyerekek magyarországi gondviselője 2020 szeptember elején kérte, hogy szüntessék meg tanulói jogviszonyukat, ennek ellenére az iskola csak idén júliusban törölte őket a tanulói névsorból. Az elektronikus naplóban, a Krétában továbbra is folyamatosan kapták az osztályzatokat és értékeléseket, mintha továbbra is oda jártak volna, sőt még év végi bizonyítványt is kiállították számukra.
Mindennek azért lehetett jelentősége, mert a diákokat így elszámolhatták a Magyar Államkincstár felé, amivel egy feljelentés szerint akár több millió forint normatív támogatást vehettek fel jogtalanul. Az egyházi intézményekbe járó diákok után az állam körülbelül 200 ezer forint normatív támogatást ad fejenként (a nem egyházi iskolákban csak 55 ezret).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve