Még kiszámíthatatlan, pontosan hányan igénylik az új, Diákhitel II. konstrukciót − mondta a Napi Gazdaságnak Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, mindenesetre a \"plafont\" belőtték, az első félévben erre garantált a fedezet.
Szerző(k): Tóth KataAz egyetemek, főiskolák saját ösztöndíjprogramokkal próbálják pótfelvételire biztatni azt a több mint 50 ezer diákot, akik nem nyertek felvételt az általános eljárásban. Eközben folyamatosan érdeklődnek a leendő hallgatók a Diákhitel 2-ről, de sokan attól tartanak, hosszú távon nem lesz fenntartható az állam által garantált kétszázalékos kamat.
Szerző(k): Ámon KataÖtezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben - jelentette be Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Szerző(k): MTIKiemelkedő eredményt ért el a hazai Diákhitel rendszer a Cedefop, az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ 33 ország képzési célú hitelezési gyakorlatát vizsgáló felmérésében, a szempontok közt a hatékonyság, fenntarthatóság, méltányosság is szerepelt. Bár a közleményből nem derül ki, nyilvánvalóan a Diákhitel I.-et vizsgálták.
Szerző(k): NAPIKöltségvetési szempontból fenntarthatatlan az új diákhitel-rendszer, derül ki az fn24.hu birtokába került minisztériumi háttérszámításból. A lap cikke szerint az új hitelkonstrukció nemcsak lenullázza a Széll Kálmán-terv megszorításait, hanem „a fejlesztési miniszter által jegyzett titkos dokumentum szerint a tandíj ellenében létrehozott konstrukció néhány év múlva megduplázhatja az éves hiányt”.
Szerző(k): Index.huA kormány hétfőn döntött a Diákhitel 2 program elindításáról. A Diákhitel 2 két keretből áll majd, egy szabadon felhasználható részből és egy kötött, a képzési díjra felhasználható részből, az utóbbi kamata évi fix 2 százalék lesz, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Szerző(k): MTI-EcoVáltozatlanul 8 százalék marad a diákhitel kamata januártól - közölte a Diákhitel Központ.
Szerző(k): MTI-EcoAz első félévben 133 ezer forint adózott nyereséget ért el a Diákhitel Központ Zrt., üzemi szinten pedig 3,07 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a társaság a BÉT honlapján.
Szerző(k): MTI-Eco