A bázist jelentő 2010 első félévi adatokat a társaság a gyorsjelentésben nem tette közzé. A szöveges tájékoztatóból annyi derül ki, hogy a pénzügyi műveletek bevétele az előző év első félévéhez képest 10 százalékkal 9,43 milliárd forintra nőtt 2011 első hat hónapjában. Az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegű ráfordítások az első félévben 6 százalékkal 6,36 milliárd forintra növekedett.
A hallgatói hitelrendszert működtető Diákhitel Központ Zrt. speciális hitelezési tevékenységet végez, alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működik - hangsúlyozza a gyorsjelentés. A társaság az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank portfoliójába tartozik.
A társaság mérlegfőösszege 2011. június 30-án elérte a 242,1 milliárd forintot, s két százalékkal haladta meg a 2010. év végit. Az év végéhez képest nőtt a céltartalék is, mégpedig diákhitel kockázat miatt 17,73 milliárd forintról 19,24 milliárdra.
A Diákhitel Központ teljes mértékben piaci finanszírozású, bár működésének célját kormányrendelet határozza meg. A társaság adósság-portfoliója nettó 4,55 milliárd forinttal nőtt, s finanszírozási igényét döntően saját bevételeiből fedezi, azaz lényegében önfinanszírozó - állapítja meg a gyorsjelentés.
Az év első felében a Diákhitel Központ négy alkalommal összesen 15,5 milliárd forint névértéken hozott forgalomba állami kezességgel kibocsátott 2014-ben lejáró kötvényeket. Az időszak végén, 2011. június 30-án összesen mintegy 73,5 milliárd forint névértéken négy kötvénysorozattal volt jelen a Diákhitel Központ a Budapesti Értéktőzsdén.
Az első félévben a Diákhitel Központ 11,1 milliárd forint összegű hitelt folyósított, míg a 2010/2011-es tanulmányi évben összesen 21,6 milliárdot.
A Diákhitel Központ Zrt. a 2001. évi indulástól 2011 júniusának végéig 308 ezer 284 hallgatónak adott hitelt összesen 220 milliárd forintot meghaladó összegben. Eddig 86 ezren fizették vissza a teljes tartozásukat. Az időszak végén a diákhitel állomány összege - a folyósítások, a tőketörlesztések és a kamattőkésítések eredményeként - meghaladta a 231 milliárd forintot.
A hallgatói hitel kamata az első félévben nem változott, 8,5 százalék volt. A társaság közlése szerint a kamatelemek alakulása az első félév végén 50 bázispontos vágást tettek lehetővé, így a második félévben a kamat 8 százalék. (A jegybanki alapkamat 2011. január 25-től 6 százalék. )
A gyorsjelentés megjegyzi, hogy a készülő új felsőoktatási törvény hozhat olyan változásokat, amelyek hatással lesznek a Diákhitel Központ tevékenységére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve