A deviza alapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012. december végéig, azaz már csak egy hónapig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
Szerző(k): NAPIA Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint szeptember végéig 63 ezer 100 ügyfél 595 milliárd forintos összeggel lépett be az árfolyam-rögzítési rendszerbe, ez az összes devizaalapú jelzáloghitel 16,4 százaléka.
Szerző(k): MTI-EcoAz állami-civil bank (Webbank) megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására november 15-étől jövő év május 15-éig terjedő időtartamra Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): portfolio.hu, MTIA végtörlesztéssel a tehetősek járnak jól, a programból kimaradók helyzete viszont tovább romolhat, ha pedig az állam elveszti a bankok által ellene indított pert, jelentős kártérítési költségekkel kell számolnia - állapítja meg a tavaly nyáron a kormány számára készített, tíz évre titkosított tanulmány.
Szerző(k): NAPISzázmillió forintos alapot hozott létre szerdai döntésével Százhalombatta képviselő-testülete azoknak a társasházaknak (képünk illusztráció) a megsegítésére, amelyeknek a lakói két éve hitelcsalás áldozataivá váltak - közölte az önkormányzat szóvivője az ülést követően az MTI-vel.
Szerző(k): MTIA bajba jutott jelzáloghitelesek által a magyar állam számára felajánlott ingatlanok száma októberben meghaladta az 1100-at - közölte a Nemzeti Eszközkezelő (NET) szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): MTIEgy hónap alatt a duplájára nőtt a felajánlott ingatlanok száma és októberben meghaladta az 1100-at - közölte a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Az ingatlanok területi megoszlása és forgalmi értéke viszont nem változott jelentősen. A legtöbb felajánlás továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik. A felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke 6 660 000 forint.
Szerző(k): NAPIA bankok közül egyelőre főleg az FHB és az OTP ajánl fel lakásokat a Nemzeti Eszközkezelő számára. Sokak szerint a vártnál szerényebb kereslet fő indoka az, hogy a potenciális ügyfeleket nem elég hatékonyan érik el a pénzintézetek.
Szerző(k): Nagy László Nándor