A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjára jogosultak köre a közelmúltban jelentősen bővült. A nyáron életbe lépett jogszabályváltozások szélesebb kör számára tették elérhetővé a programot, így szeptemberben és októberben ugrásszerűen megemelkedett a megvételre felajánlott ingatlanok száma. Októberben - az előző hónaphoz képest - több mint duplájára nőtt a Magyar Állam számára felajánlott ingatlanok száma.
Ugyanakkor nem változott jelentősen sem az ingatlanok területi megoszlása, sem azok forgalmi értéke. A legtöbb felajánlás továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik. E két megye adja a felajánlások több mint 30 százalékát, Budapest és Pest megye pedig közel 10 százalékát. Győr-Moson-Sopron és Vas megye adatai viszont nem érik el az 1 százalékot sem. Az ingatlanok hitelszerződéskor megállapított átlagos forgalmi értéke 6 660 000 forint. A Magyar Állam nevében eljáró Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által fizetendő átlagos vételár 3 millió forintot tesz ki.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. jelenleg 1100 adásvételi- és bérleti szerződés előkészítésén dolgozik. A beérkezett dokumentumokat tartalmi és formai szempontból is ellenőrzik, szükség esetén hiánypótlást kérnek. Ellenőrzik az ingatlan tulajdoni lapját; a tulajdoni lapon található összes hitelező pénzügyi intézménnyel felveszik a kapcsolatot; elkészítik a vételár-felosztást; helyszíni szemle során ellenőrzik az ingatlan műszaki állapotát. A társaság minden olyan felajánlott ingatlant megvásárol, ahol teljesülnek a jogszabályi feltételek - közölték.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve