Elhunyt Bélik Jánosné, aki 111 évével a legidősebb magyar állampolgár volt - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterTöbb mint ötvenszeres különbség is lehet a magyarországi sírhelyárak között, a temetés helyszínétől függően a sírhelyek és urnafülkék megváltásának díja 11 ezer és 600 ezer forint között van - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. megbízásából végzett országos felmérésből.
Szerző(k): Szász PéterAz egyik lengyelországi önkormányzat után a román adóhatóság is megtalálta a friss házasokat: számlákkal igazolt elszámolást kérnek az esküvők költségeiről.
Szerző(k): Barabás JúliaAz előzetes adatok szerint 2018 első hét hónapjában a születések száma 1,9, a halálozásoké 2,7 százalékkal maradt el a 2017 azonos időszakában mérttől. Ennek következtében a természetes fogyás 4,2 százalékkal, 1137 fővel csökkent 2017 első hét hónapjához képest - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaOktóber megint lesz Nemzeti Konzultáció, ezúttal a demográfiai helyzetről kérdezi meg az emberek véleményét a kormány.
Szerző(k): Vég MártonTavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége - derült ki a statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentéséből az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKevesebben haltak meg és kevesebben születtek Magyarországon az idei év első félévében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ám összességében így is lassult a természetes fogyás mértéke – idézi a KSH közleményét a Magyar Idők online kiadása.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában az MTI tudósítása szerint. Idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át a kitüntetést.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna