Az Orbán-kormány az elmúlt években is sok pénzt költött családpolitikára, de a főként a középosztályt célzó intézkedések egyelőre nem hoztak látványos demográfiai változást. Új családvédelmi akciótervet jelent be vasárnap a miniszterelnök - mutatjuk, miről beszélhet.
Szerző(k): Domokos ErikaA GKI Gazdaságkutató Zrt. 2018 júliusi, ezer fős reprezentatív lakossági felmérése során rákérdezett arra, hogy a munkavállalók közül 2017-ben hányan és hányszor váltottak munkahelyet. A válaszoló aktív keresők mindössze huszada (5,5 százaléka) váltott egy év alatt munkahelyet. Azt feltételezhetnénk, hogy ahol több a munkalehetőség az adott településen vagy régióban, ott jelentősebb mértékű a munkahely-változtatás. Ez azonban nem igazolódott be.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTavaly 462 magyar gyerek született Kolozsváron, ami a városban anyakönyvezett 6.667 újszülött kevesebb mint hét százalékát teszi ki - derült ki abból az összesítésből, amelyet Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája juttatott el pénteken a Maszol.ro hírportálnak.
Szerző(k): Szász PéterJön a menetrend szerinti népszámlálás 2021-ben. Ez eddigiek folyamatos csökkenésről tanúskodnak, 1990-hez képest 571 ezer fővel esett vissza a népesség.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz előzetes adatok szerint 2018 január–szeptemberében a születések száma 2,2, a halálozásoké 1,9 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. A természetes fogyás 1,3 százalékkal, 380 fővel csökkent 2017 első kilenc hónapjához képest. Idén szeptemberben az élveszületések száma 3 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 0,2 százalékkal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. Az 1896 fős havi természetes fogyás 17 százalékkal nagyobb a 2017 szeptemberi értéknél.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMintegy 30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon az elmúlt három évben, ami annak köszönhető, hogy a koraszülöttek túlélési esélyei jelentősen javultak - mondta Kocsis István, a budapesti Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi docense az M1 csatornán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgy képviselői kérdésre adott minisztériumi válaszból kiderült a kormány álláspontja az öregségi nyugdíjminimum esetleges emeléséről: a tíz éve változatlanul havi 28 500 forintos, az alapvető létfenntartáshoz is kevés összeg változására nincs remény - írja az mfor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy számjegyű személyi jövedelemadóval, a termelékenység növekedésével és a gazdaságban rejlő tartalékok kihasználásával 2030-ra Magyarország megközelítheti Ausztria fejlettségi szintjét a bérekben is - idézi a Magyar Nemzeti Bank Növekedési jelentését az Infostart.
Szerző(k): Szepesi Anita