bíróság

02.
19.
13:28
Orbán: A jogállamisági per elvesztése valójában győzelem

Orbán: A jogállamisági per elvesztése valójában győzelem

Hiába utasította el az Európai Unió Bírósága Magyarország és Lengyelország panaszát az ellen, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az uniós pénzek kifizetését, az indoklásból kiderül, hogy valójában nyertünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Ennek megfelelően azzal számolnak, hogy az eddig visszatartott pénzek is beérkeznek.

Szerző(k): Rácz Gergő
02.
18.
16:05
Több mint 120 honvédségi járművet tettek tönkre a tolvajok

Több mint 120 honvédségi járművet tettek tönkre a tolvajok

Több millió forint kárt okoztak azok, akik 100 darab autó katalizátorát tulajdonították el. Ellenük a Nagykátai Rendőrkapitányság jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság február 18-án elrendelte a terheltek letartóztatását.

Szerző(k): Domokos László
02.
17.
22:11
Nagy pofont kapott a 338 milliárdos állami vasútépítés

Nagy pofont kapott a 338 milliárdos állami vasútépítés

Újból le kell folytatni a Déli Körvasút fejlesztésének környezetvédelmi engedélyezését - közölte az állami Budapest Fejlesztési Központ (BKF) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a Fővárosi Bíróság megsemmisítette az egymilliárd euróba kerülő projekt környezetvédelmi engedélyét és új eljárásra kötelezte a hatóságot, a BKF-et és a NIF-t. Ez az a projekt, amely teherforgalmi korridort csinálna Budapest belsejéből, és minden uniós forrást elnyelne más projektek elől az elkövetkezendő évtizedben - írja a VEKE.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
17.
07:18
Koronavírus: téves döntést hozott a magyar gyógyszerhatóság

Koronavírus: téves döntést hozott a magyar gyógyszerhatóság

A Virostop nevű készítményt betiltotta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, de a bíróság szerint jogsértő módon. Így a termék most visszakerülhet a forgalomba.

Szerző(k): Csernátony Csaba
02.
15.
19:02
Pert nyert a Kásler által kirúgott kórházigazgató

Pert nyert a Kásler által kirúgott kórházigazgató

A Győri Ítélőtábla összesen  28 millió forintot ítélt meg dr. Csernavölgyi Istvánnak, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 2020. április 9-én jogellenesen menesztett főigazgatójának. Ebből 24 millió forint a kirúgása óta kifizetetlen „távolléti díj”, 4 millió pedig a sérelemdíj.

Szerző(k): Tér Diána
02.
14.
14:40
Tragikus fordulat történt a pécsi buszperben

Tragikus fordulat történt a pécsi buszperben

Tragikus fordulatot vett a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszper: elhunyt ugyanis Paiger István, az elsőrendű vádlott.

Szerző(k): Economx
02.
12.
16:27
Visszaszóltak a padagógusok: alaptörvényellenes a sztrájkjog korlátozása

Visszaszóltak a padagógusok: alaptörvényellenes a sztrájkjog korlátozása

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormány péntek este kihirdetett rendelete.

Szerző(k): Szepesi Anita
02.
11.
06:00
Végrehajtói után jönnek a felszámolói rázós ügyek?

Végrehajtói után jönnek a felszámolói rázós ügyek?

A bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy Seszták Miklós bármilyen feljegyzés és jegyzőkönyv nélkül osztotta a pontszámokat a felszámoló cégek pályázatainál - írja Hadházy Ákos posztjában egy volt felszámoló peres eljárására hivatkozva. A kormány 2021 márciusában újraszabta a felszámolói piacot is, 130-ról 90-re szűkítette a felszámolói névjegyzéket, a többség új szereplő; a korábbi névjegyzékből 83 cég nem került be az új névjegyzékbe.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
10.
23:09
A pedagógusok nem hagyják annyiban: a Kúriához fordulnak a bíróság döntése miatt

A pedagógusok nem hagyják annyiban: a Kúriához fordulnak a bíróság döntése miatt

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Kúriához fordul a Fővárosi Ítélőtábla döntése miatt - a két szakszervezet közleményét a PDSZ juttatta el az MTI-hez csütörtökön.

Szerző(k): K. Kiss Gergely