A háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) nyomozást indított az ukrajnai helyzet kivizsgálására, összesen 39 ország kért vizsgálatot az országban elkövetett atrocitások ügyében – írta meg szerda este a The Guardian az NBB főügyészének, Karim Khannak a közleményére hivatkozva. A 39 ország közt ott van Magyarország is.
Szerző(k): Domokos ErikaTanúk meghallgatásával folytatódott a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszper.
Szerző(k): EconomxZbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter és főügyész kedden bejelentette, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordul az Ukrajnában elkövetett feltételezett orosz bűntettek ügyében. Az ügyben együttműködik litván hivatali partnerével - írja az MTI lengyelországi tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólította Oroszország kormányát, hogy tartózkodjon a civilek és a polgári létesítmények elleni katonai támadásoktól - közölte az MTI szerint a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden.
Szerző(k): Domokos ErikaTíz hónap szabadságvesztésre ítélte a kranji bíróság azt a férfit, aki mások nevében hétszer oltatta be magát koronavírus ellen két hónap alatt Szlovéniában - közölte a Delo című napilap.
Szerző(k): Szász PéterNorvégia hosszú vita után úgy döntött, hogy betiltja két kutyafajta, a bulldog és a Cavalier King Charles spániel tenyésztését. Bár a döntés ellen fellebezést nyújtottak be, az rávilágít a kutyákkal szembeni elvárások visszásságára.
Szerző(k): Szász PéterEgy Borsod megyei családnak összesen 43 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság orvosi műhiba miatt - értesült az RTL Híradó. Késedelmesen végezték el a császármetszést, egy kisbaba oxigénhiányos agykárosodást szenvedett el.
Szerző(k): Domokos ErikaA Somogy Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a hatvanas éveiben járó kaposvári férfival és öt társával szemben, akik egy több vállalkozásból álló cégcsoport közterheit csökkentették jogellenesen, mellyel közel 1 milliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.
Szerző(k): Domokos László