A SZEF azonnali 5 százalékos, de minimum 10 ezer forintos fizetésemelést követel január elsejétől mindenki számára.
Szerző(k): MTIMegszületett a jövő évi bérmegállapodás, 3,4 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2015-ben.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxNagyobb önállóságot és több lehetőséget kapnának a szakképző iskolák azzal, hogy a tervek szerint az eddig csak a szakmai irányításért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) veszi át fenntartásukat, továbbá a szakképzés egésze mellett minden egyes szakképesítésért is a nemzetgazdasági miniszter felel majd 2015-től - mondta Czomba Sándor az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoEgy friss felmérés szerint a cégvezetők többsége a minimálbér emelését várja 2015-ben, ennek összege bruttó 105, egyesek szerint akár 109 ezer forint is lehet. A cégvezetők többsége egyetértene egy többéves bérmegállapodással.
Szerző(k): EconomxA BKV szakszervezetei több fordulós egyeztetések után végül elfogadták a társaság vezetése által ajánlottakat.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Közlekedési Központ dolgozói éves szinten három százalékos alapbéremelésben részesülnek, és más juttatást is kapnak - erről szól a most megszületett bérmegállapodás.
Szerző(k): Diószegi JózsefMegkapják a BKV dolgozói azt a béremelést, amelyet a szakszervezetek többsége a közlekedési társasággal folytatott bértárgyalások során kialkudott, annak ellenére, hogy a BKV igazgatósága korábban minden szövetség aláírásához kötötte a juttatások biztosítását.
Szerző(k): MTI