Tíz év alatt 47 százalékról 39 százalékra csökkent a szűrővizsgálatokon való részvétel Magyarországon. Az Európai Bizottság több tízezer euró vissza nem térítendő támogatást biztosít a tagállamoknak a digitális egészségügy fejlesztésére. Szakemberek szerint már húsz év sem kell ahhoz, hogy az egészségügy szinte teljesen digitalizált legyen.
Szerző(k): Koncsek RitaA Kiskunhalasi Semmelweis Kórház éves áramszámlája 2021-ben 79,8 millió forint volt, 2022 első félévében a számla 32 millió forintra csökkent úgy, hogy beteg 2021 decembere óta nem volt az intézményben.
Szerző(k): EconomxTovább nyílik a bérolló az orvosok és szakdolgozók között, emellett 2023 több változást is hoz az egészségügyben. Átírják a praxishatárokat, újra definiálták a kórházakat, márciustól központi laborszolgáltatást vezetnek be és változik az ügyeleti rendszer és a szakápolás is.
Szerző(k): Koncsek RitaAz intézmény dolgozónak jelentős része egyelőre semmit sem tudsz a részletekről, legfeljebb annyit, hogy január 15-ig kapják meg az új munkaszerződésüket. Aki nem írja alá, annak már másnap megszűnik a munkaviszonya.
Szerző(k): Hercsel AdélA koronavírus óta egyenesen szárnyal a magyar magánegészségügy: egy friss kutatás szerint a 30 év alatti fiataloknak szinte már eszébe sem jut, hogy az állami egészségügyet válasszák. A legtöbben például a fogászati és a nőgyógyászati vizsgálatokat veszik igénybe magánúton, ahogy a vérvizsgálat is népszerű.
Szerző(k): Hercsel AdélA Honvédkórházban informatikai átállás kezdődik, 18 órán keresztül nem lesz betegellátás.
Szerző(k): EconomxTavaly újították föl 80 millió forintból a szentesi szülészetet, amelynek átmeneti megszűnésével Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Kecskeméten kaphatnak legközelebb ellátást a várandós nők és csecsemőik.
Szerző(k): Hercsel AdélTöbb mint 1500 hiányzó gyógyszer szerepel abban a felsorolásban, ami az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján is elérhető. A táblázatban szereplő készítmények jellemzően gyártási gondok, megnövekedett igény, piaci megfontolás, hatóanyag vagy egyéb ellátási probléma, esetleg szállítási vagy raktározási gondok miatt nem érhetők el. A hatóság azonban kiemeli, hogy az esetek többségében helyettesítő termékek vannak a betegek számára.
Szerző(k): Koncsek Rita