Informatikai átállás miatt 2023. január 1-jén, vasárnap déltől másnap reggel 6 óráig nem fogad betegeket a Honvédkórház – derül ki a lakossági felhívásból.
Bizonyos betegségek, illetve az akut esetek sürgősségi ellátása miatt arra kérik a lakosságot, hogy az általuk mellékelt dokumentumból, valamint az illetékes háziorvosi ügyelettől tájékozódjanak. A kórház felsorolja mindazon intézmények listáját, ahol az érintett pácienseket ellátják majd.
Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója indoklásában hozzáteszi, hogy az év első napján kiválással jön létre a belügyminiszter irányítása alatt egy új egészségügyi szolgáltató, az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház (ÉPC-HK) megnevezéssel. Az átalakításhoz pedig szükségesnek tarják a medikai rendszer átállását.
A dokumentum szerint a sürgősségi szakellátásra szoruló, valamint a sürgősségi betegellátó egységeken keresztül érkező gasztroenterológiai, belgyógyászai, kardiológiai ellátást igénylő betegeket az Uzsoki Utcai Kórházban, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjában, a Szent Imre Kórházban, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban (Kistarcsa) vagy a váci Jávorszky Ödön Kórházban fogadják.
De kötelezik valamennyi, közép-magyarországi régióban található egészségügyi szolgáltatót többek között a sztrókos vagy trombózisos betegek, valamint az ittas sérültek fogadására is. Az érintett ellátási területről érkező betegek elhelyezéséért, koordinálásáért az Országos Mentőszolgálat felel majd az említett időszakban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve