Német autóipari nagybefektetővel tárgyal a román kormány, ami akár a BMW is lehet.
Szerző(k): Túrós-Bense LeventeA Wallishoz köthető Market Építő Zrt. építi meg az új Fradi stadiont 13,49 milliárd forintért. Az új létesítménynek 2014 őszére kell elkészülnie.
Szerző(k): Index.huSzerda délelőtt 10 órakor megnyitja kapuit a budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, amely az Árkád 1-gyel együtt 68 ezer négyzetméteres bérbe adható területével az ország legnagyobb kiskereskedelmi központja lesz - közölte ma, nyitás előtti sajtótájékoztatón Gyalay-Korpos Gyula, a beruházó ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): NAPIA második, Bosnyák téri szakasz nélkül is 425 milliárd forintra nőtt a 4-es metró költsége, a legutóbbi hivatalos összesítés 386 milliárdról szólt. Az első metrószerződés értéke még 195 milliárd forint volt - derült ki Tarlós István főpolgármester Indexnek adott interjújából.
Szerző(k): NAPIA Procter & Gamble Magyarországon építi fel mintegy 20 milliárd forintból új Pampers pelenkagyárát, amely 150 új munkahelyet hoz létre.
Szerző(k): NAPIElőremutató ötleteket díjazott a Budapest Bank, a 2012-ben meghirdetett Partner-díjjal.
Szerző(k): NAPIVárhatóan a következő napokban születik döntés arról, hogy melyik cég építi át a Kossuth teret. A három pályázó közül elektronikus árlejtéssel a legkedvezőbb árajánlatot tevő céget választják ki. A nyertes helyzete nem lesz irigylésre méltó: előfinanszírozás mellett jövő márciusra el kell készülni a tízmilliárdos építkezéssel.
Szerző(k): Szakonyi PéterIdén sem várható beruházási fordulat Magyarországon a Buda-Cash és az Erste elemzői szerint, akik úgy vélik, kedvezőtlen képet mutatnak a frissen publikált, tavalyi utolsó negyedéves beruházási adatok.
Szerző(k): MTI