Megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázisa második ütemének építése, a 2015-ig összesen 30 milliárd forintba kerülő beruházást 50 ezer négyzetméteren, két ütemben valósítják meg - jelentette be Javier González Pareja, a Robert Bosch Kft. ügyvezető-igazgatója. A 2011-ben indult építkezés első épületét a tervek szerint már idén nyáron átadják, ide a Robert Bosch Kft., a Bosch Rexroth Kft. összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözik majd.
A második ütem várhatóan 2015-re fejeződik be, ez a jelenleg egy bérelt épületben működő, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó egységeknek ad majd helyet. A Bosch mára közel 850 mérnököt foglalkoztató k+f központjának beruházása jelzi, a társaság hosszú távon kötelezte el magát az itteni jelenlét mellett - tette hozzá Pareja, aki szerint a fejlesztési csapat létszáma hamarosan négyjegyűvé válik.
Az elmúlt tíz év magyarországi gazdasági növekedésének kétötöd része külföldi vállalkozásokhoz kötődött, minden hatodik munkahely közvetve vagy közvetlenül német cégekhez kapcsolódik - mondta az alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A politikus szerint a járműiparnak és az elektronikának, a kutatás-fejlesztésnek és az innovációnak kiemelt szerep jut a következő időszakban is Magyarországon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve