Indulatosan utasította vissza Newt Gingrich a CNN műsorvezetőjének a republikánus elnökaspiránsok csütörtökön éjjeli vitáján neki feltett nyitókérdését, amelyben a műsorvezető arra kérte, hogy kommentálja exfeleségének azt az állítását, miszerint a politikus nyitott házasságban akart élni.
Szerző(k): MTIBarack Obama amerikai elnök titkos csatornákon közvetlenül figyelmeztette Ali Hamenei ajatollahot, Irán legfelsőbb vezetőjét, hogy a Hormuzi-szoros lezárása amerikai választ von maga után - írta a The New York Times című amerikai napilap internetes oldalán pénteken.
Szerző(k): MTIA becsültnél nagyobb hiányt mutat a decemberi amerikai költségvetési mérleg, azonban az egy évvel ezelőttihez képest javult a helyzet.
Szerző(k): NAPIA republikánus elnökaspiránsok közül Mitt Romney lenne Barack Obama demokrata párti amerikai elnök legesélyesebb kihívója, ha ma tartanák a választásokat - derült ki a Rasmussen Reports közvélemény-kutató intézet csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Szerző(k): MTIMegkezdték a kivonulást Irakból az utolsó amerikai csapatok, a közel kilencéves háború után Barack Obama elnök szerint \"stabil, szuverén, magabiztos\" államot hagynak maguk mögött. A szakértők kételkednek ebben.
Szerző(k): NAPIBarack Obama szigorítaná a csalást elkövető Wall Street-i cégek büntetését.
Szerző(k): MTI-EcoCsak némi mosolyra és biztató szavakra futotta a politikusoknak az amerikai elnök és az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján, na meg egy tervre, amely majd, egyszer a transzatlanti kereskedelem felpörgetését ígéri.
Szerző(k): NAPIBarack Obama sürgette, hogy Kína engedje gyorsabban felértékelődni a jüant. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy az USA nyomást gyakorolna Pekingre, hogy az tartsa be a világkereskedelem játékszabályait.
Szerző(k): NAPI, MTI-Eco