Barack Obama amerikai elnök kedden bejelentette, hogy kezdeményezi egy olyan törvény elfogadását, amely jelentősen megszigorítaná a csalást elkövető Wall Street-i cégek büntetését.
"Nagyon gyakran láttuk azt, hogy a Wall Street-i cégek megsértik a csalás ellen hozott jelentősebb törvényeket, mert a büntetés túl enyhe és nincs következménye az ismételt elkövetésnek. Ennek vége" - mondta az kansasi látogatáson tartózkodó elnök.
Obama egy olyan törvény elfogadását sürgette, amelyek nyomán a cégek megérzik a büntetéseket és azokat nemcsak működési költségnek tekintik. A 2012-ben újraválasztási megmérettetés elé néző elnök kampányjellegű beszédet mondott, amelyben hangsúlyozott helyet kapott a középosztály megerősítése.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság (SEC) a múlt héten kérelmezte a kongresszustól, hogy hatalmazza fel a súlyosabb pénzbírságok kiszabására. A jelenlegi szabályozás értelmében a büntetés maximális mértéke megegyezik annak a profittal, amelyet az adott cég a törvényszegés következtében realizált. A SEC a korlátozás feloldását kérte és azt, hogy a bírság mértékét a befektetőknek okozott kár alapján határozzák meg.
A bírság maximális értéke jelenleg törvénysértési esetenként 150 ezer dollár, és minden érintett entitás után 750 ezer dollár. A SEC javaslata értelmében ezt a határt az első esetben 1, a másodikban pedig 10 millió dollárra emelnék fel.
Egy szövetségi bíró a múlt héten elutasított egy, a Citicorp által felajánlott 285 millió dolláros kárpótlást, amit a befektetési vállalat a pénzügyi válság alatt eladott rossz jelzálogok miatti jóvátételnek szánt a károsultaknak. A bíró szerint ez az összeg mindössze "aprópénz".
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve