Közzétetté a Fővárosi Önkormányzat az általa szervezett antitestvizsgálat első eredményeit. A 60 év feletti budapestiekre nézve ugyan nem reprezentatív a minta, de az eredmények közzététele a főváros szerint tanulságokkal szolgálhat. A kínai oltás mutatta eddig a legkedvezőtlenebb védettségi adatokat.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronavírus fertőzéssel kórházba szállított Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök még 2-4 napig megfigyelés alatt marad az intézményben, mert a tünetei nem enyhültek. Az orvosok szerint az állapota "súlyos, de stabil". A politikusnál - aki eddig az AstraZeneca vakcinájából egy dózist kapott meg - pár nappal az EU-csúcsot követően diagnoszizálták a Covid-19 fertőzést.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOda kellene figyelni azokra, akiket beoltottak, de nem lettek védettek, mert ők és hatóság is hamis biztonságérzetbe ringatják magukat. Ezt a mintegy 300 ezer embert hozzá kellene juttatni egy harmadik adag oltáshoz - mondta Rusvai Miklós virológus, az ATV Start című műsorában.
Szerző(k): Szepesi AnitaVasárnap kórházba került a luxemburgi miniszterelnök, miután egy oltást követően megfertőződött koronavírussal.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTádzsikisztánban meglépték azt, amit máshol nem igazán mernek, hogy megvédjék magukat egy újabb járványhullámtól - derül ki az MTI beszámolójából.
Szerző(k): Szabó DánielUkrajnában szombatra mintegy hétszáz új koronavírusos beteget és több mint harminc halálos áldozatot jegyeztek fel, a megelőző napitól alig eltérő számút, így a járvány terjedése továbbra is stagnálást mutat.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Oxfordi Egyetem klinikai vizsgálatai szerint az AstraZeneca vakcinája (Vaxzevria) kifejezetten erős immunválaszt váltott ki mind különösen hosszú, akár 45 hetes oltási intervallum, mind a 3. ismétlő oltás beadása esetén. Az AstraZeneca önkéntesek bevonásával megkezdte a továbbfejlesztett, a meglévő új és várható koronavírus variánsok ellen is hatékony védelmet nyújtó vakcina nagylétszámú klinikai vizsgálatait.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes delta változatának terjedése miatt érdemes a hírvivő RNS-re (mRNS) alapuló vakcinák közül választani második oltást Németországban mindenkinél, aki első adagként AstraZeneca-féle oltást kapott - javasolta csütörtöki állásfoglalásában az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO).
Szerző(k): Szász Péter