Kórházba 420 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor számuk 439 volt. A legtöbb új beteget, 185-öt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel - adta hírül az MTI.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta eddig 2 038 239-en kapták meg valamely védőoltás első, 823 923-an a második dózisát is. Pénteken 94 547 embert oltottak be Ukrajnában.
Kapcsolódó
Ez a mix lehetséges
Fedor Lapij immunológus, az egészségügyi minisztérium oltási operatív központjának tagja az RBK-Ukrajina hírportál szerint elmondta, hogy a tárca jóváhagyta különböző oltóanyagok kombinálását, de nem mindegyik vakcinát lehet bármelyikkel párosítani. Hozzátette, hogy engedélyezték a Pfizer és a Moderna kombinálását. Továbbá abban az esetben, ha AstraZenecából kapta meg valaki az első dózist, de trombózis vagy más egészségügyi problémák merültek fel, vagy megcsappantak a készletek az országban ebből az oltóanyagból, akkor második dózisként Pfizert kaphat. A Cornavac vakcina kombinálását azonban egyelőre nem engedélyezték semmilyen más oltóanyaggal, mert még nincs elegendő információ ennek hatásáról.Közben a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városvezetése úgy döntött, hogy szigorít a karanténszabályokon, megnöveli a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak és a védőoltások napi számát a delta variáns terjedésének veszélye miatt. Ukrajnában eddig hivatalosan két betegnél azonosították a különösen veszélyes delta variánst.
Jelenleg a központi kormányzat döntése alapján az ország egészében a legenyhébb, "zöld" szintű karanténkorlátozások vannak érvényben. Lvivben a vendéglátóhelyeken, valamint a kulturális és egyéb rendezvényeken készülnek szigorítani, Andrij Szadovij polgármester szavai szerint "észszerű határokon belül", részleteket azonban nem hozott nyilvánosságra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve