A rezsiemelés mindenkinek az életére hatással van, az egyik vesztes csoportba tartoznak a kulturális intézmények. Van, hogy azért maradnak el előadások, mert nem lehet észszerű keretek között felfűteni a színházat. Lehet-e ebből és a zöldenergiából, a fenntartható fejlődésből viccet csinálni? Miért ne lehetne? - árulta el a Napi.hu friss videópodcastjának vendége Litkai Gergely, a Dumaszínház produkciós vezetője.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMa hóhért akasztunk! Mert hát - főleg, aki nem ismeri elég jól az energia útját a termelőtől a fogyasztóig, könnyen esik abba a hibába, hogy az oroszok ukrán háborújára és/vagy a szankciókra fogja a magas gáz és áram árat, aki viszont emlékszik arra is, hogy a háború előtt is árrobbanás volt a piacon, az pedig főleg a gázkereskedőkre mutogat. Ideje tisztázni a szerepeket és a helyzetet - ezért hívtuk ma a stúdióba Fejes Tibort, az Audax magyarországi vállalatának ügyvezető igazgatóját.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIzgalmas ötletekkel állt elő az Európai Bizottság, ami a jövőre irányuló terveiben akár az uniós alapszerződés módosítását is felvetette. Az úgynevezett konvent egyszer már, egy szerencsésebb időszakban megvalósult, ennek kapcsán beszélgettünk a Napi.hu legújabb podcast adásában Balázs Péter egyetemi professzorral, korábbi külügyminiszterrel és uniós biztossal. Balázst kérdeztük az előző konventről, arról, hogy jelenleg van-e realitása egy újabb nagy alkotmányozási kezdeményezésnek, és arról is, hogy ha tényleg lenne új alapszerződés, akkor az előző lecserélésével technikailag feloszlana-e az Európai Unió.
Szerző(k): Rácz GergőAzóta, hogy az európai uniós energiapolitikában kiemelt helyet kapott; és azóta, hogy a németek két év alatt a tízszeresére írták át a 2030-ig elérendő céljaikat vele kapcsolatban, nem megkerülhető a kérdés: valóban a zöldhidrogén jelenti-e a megoldást az energetikai rendszerváltásban. Azt, hogy Magyarországon már van gyorsan felnövekvő zöldhidrogén-ipari tevékenység, szintén nem lehet eltagadni. A két tétel eredője a Napi.hu friss videós podcastjába beszélgetésre hívott "bennfentes".
Szerző(k): Szabó M. IstvánAmióta a rezsiemelést a kormány bejelentette, a legtöbben – sokszor kétségbeesetten vagy lemondóan, de – megpróbálták megválaszolni azt a kérdést, hogy az eddig megszokotthoz képest akkor hogyan is állnak majd a rezsiszámlákkal. A lakók értelmezték a gáz-, és az áramszámlát, a cégek elborzadtak az újonnan kapott éves energiaszerződési ajánlatoktól, és a városok elkezdték listázni, hogy mi mindent kell bezárniuk ahhoz, hogy valahogy túléljenek. Arról, hogy valójában mi is zajlik most az önkormányzatoknál, azonban kevés a hír. Ezért is hívtuk meg a friss videós podcastunkba Józsefváros polgármesterét.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEPS, XPS, EPS Grafit, kőzetgyapot, üveggyapot.... - hova és mennyit? Lélegezzen-e a fal, szabad-e belülről hőszigetelni egy házat: És: miért nem voltunk képesek az elmúlt években a lakóépület szigetelést illetően még az átlagos szinten sem előre lépni, ha tényleg olyan ramaty állapotban vannak a házaink, ahogyan azt a felmérések mutatják? A Napi.hu friss videós podcastjának vendége Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzeptember 22-én a Médiatanács heti hírlevelében - két és fél sorban, de közvetlenül a három bekezdéses, a Netflix hollandiai regionális központjánál tett gender-bejelentés előtt - közölte, hogy a Tilos Rádió nyerte el a 90,3 MHz-es frekvencia használati jogát 10 évre. Kis hír, de fontos hír volt, azonban a narratíva és az értelmezés meglátásom szerint jelentésen félrecsúszott és átpolitizálódott. Ami nem olyan nagyon meglepő, de nem mennénk el amellett, hogy ezt megpróbáljuk a helyére tenni és a helyén kezelni. Az érdekel minket a leginkább, hogy a nonprofit rádiózás ma miről és hogyan szól. A Napi.hu mai podcastjának vendége Orbán Gábor, a Tilos Rádió ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFelrobbant, felrobbantották, szivárgott a tengerbe, már nem szivárog az Északi Áramlat gázvezetékpár, de megtelnek lassan így is az európai gáztárolók, a norvégok pedig hadihajókkal állnak őrt a saját gázvezetékeik előtt. Jöhet-e akkor a tél? - boncolgatják e kérdést az elemzők, és maguk a fogyasztók is, miközben az orosz gáz és az európai piaci gázigény egyre kevésbé tűnik egymáshoz visszarendezhetőnek. A Napi.hu friss podcastjának vendége Pletser Tamás, az Erste regionális olaj- és gázipari elemzője.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAzt, hogy mi a magyar bor problémája - aktuálisan is, tradícionálisan is - sokan, sokféle módon megfogalmazták már. Gyakran ezek az ülésponttal is összefüggésben vannak, de van, hogy azzal is, hogy az illető melyik borvidéket, bort, birtokméretet vagy éppen értékesítési szegmenst tekinti e témában a legfontosabbnak. A Napi.hu friss, videós podcastja ezek közül most egy tüske kibeszélésére vállakozott, amit nevezhetünk tágabb értelemben vett bormarketingnek is, bor biznisznek is, ám a lényeg egy rugó feszítéséről szól. Arról, hogy hogyan kellene ma jól eladni a magyar bort. Apropó is van, mivel az újonnan gründolt Tokaj Hegyalja Egyetem egy éppen ezt a témát felvállaló képzést indít. A podcastunk vendége Fiáth Attila, a Tokaj Wine Business Institute igazgatója.
Szerző(k): Szabó M. István