A magyar gyökerű, és a budapesti tőzsdén is jegyzett cég éppen egy évvel ezelőtt közölte a két lengyel vállalkozás ( Link sp. z.o.o. és a Link Srevices sp.z.o.o.) megvételének lezárását. A lengyel, német, brit, belga, holland, francia és cseh piacon is aktív szállítmányozási vállalkozásért 32,5 millió eurót - azaz megközelítőleg 10 milliárd forintot fizettek - ez az összeg a a Waberer's tőzsdei kibocsátásából származó bevétel (45 milliárd forint) negyedét tette ki.
Megérte, hogy ment érte?
Kapcsolódó
Még idén márciusban is nagyszerű vételként emlegették a vállalatfelvásárlást a gazdasági sajtóban, a Forbes például "Bejött a lengyel versenytárs felvásárlási a Waberer's-nek címmel tudósított a cég tavalyi eredményeiről, de szakmai körökben már akkor hírek keringtek a fiaskóról. Míg aztán a szállítmányozási vállalat két héttel ezelőtti szűkszavú közleménye szerint a menedzsmentjük 2018. július 11-én igazgatósági felhatalmazást kapott szavatossági követelés érvényesítésére Aleksandra Ellerttel, a Link eladójával szemben. Az ok, hogy az adásvételi szerződés megkötése során nem tárt fel minden információt.
A cég ezen felül semmilyen információt nem kívánt megosztani lapunkkal, csupán azt kommunikálták, hogy a kártérítési per még nem indult el, és egyelőre még a szavatossági követelés stádiumában vannak.
A Link, a magyar felvásárlása előtt 427 kamionnal és 675 pótkocsival rendelkező flottát üzemeltetett, dolgozói létszáma megközelítette az ezer főt. A Waberer's flottája ezzel szemben 3500 kamionból állt és 6800 főt alkalmazott. A budapesti székhelyű céget több mint két évvel ezelőtt adta el Wáberer György a korábban is résztulajdonos Mid Europa Partners befektető cégnek, amely a részvények egy részét a tőzsdére vitte. A Waberer's értékét szakértők 260 millió euróra tartották, de ezt vélhetően inkább lefelé módosíthatja a Link-ügy. A vállalat részvényeinek árfolyama tegnap 3300 forint körül mozgott, ami jelentősen elmarad a tőzsdei bevezetéskor érvényes 5100 forinttól.
Titokzatos Link
Ezzel együtt a Waberer's nem zárt rossz évet tavaly: az árbevétel 674,4 millió euróra, azaz 210 milliárd forintra nőtt - ez 17,8 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi szinthez képest. A nemzetközi fuvarozásból származó árbevétel még ennél is jobban 21 százalékkal bővült. Hogy ebből milyen részt jelentett a Link teljesítménye, arra nem kaptunk választ.
"A Waberer's Csoport vagy annak tagvállalatainak teljesítményéről az augusztus 7-ére tervezett második negyedéves jelentés előtti egy hónapban nem nyilatkozhatunk. A Link 2017 júliusi megvásárlása óta folyamatosan integrálódik a Waberer's Csoportba és a Nemzetközi Fuvarozási Szegmensbe, így a kereskedelmi, beszerzési, és a legtöbb más fontos döntés már év eleje óta a budapesti központtal együttműködve születik. Ennek megfelelően a Link önálló teljesítményével kapcsolatban nem publikálunk adatokat" - válaszolta kérdésünkre a cég kommunikációs munkatársa.
Reagálhat a tőzsde
Nagy kérdés, hogy miként befolyásolhatja az esetleges per kimenetele a cég tőzsdei árfolyamát? Annyi biztosnak vehető, hogy a jogvita kimenetelétől függően a Waberer's-nek esetleges pervesztesség esetén a perköltségek megtérítésénél valószínűleg nem kell nagyobb pénzügyi teherrel számolnia, ugyanakkor a Waberer's szempontjából pozitív kimenetel esetén a megítélt kártérítés összegétől függően egyszeri pozitív pénzügyi hatás várható.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve