Komoly vita zajlott a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságában (FOMC) a jelenleg havi 85 milliárd dolláros ütemben zajló eszközvásárlási program (QE) jövőjéről a március közepén tartott kamatdöntő ülésen - derült ki a találkozó jegyzőkönyvéből, amelyet elképesztő hiba folytán a tervezettnél korábban tettek közzé. A hírek szerint a dokumentumot véletlenül még kedden elküldték emailben egy levelezőlistára, amelyen főként kongresszusi képviselők, valamint ott dolgozó iparági lobbisták voltak.
Abban ugyan szinte az össze kormányzó egyetértett, hogy legalább az év közepéig a mostani formában kell folytatni a QE programot (az egyetlen kivétel vélhetően Esther George, a kansasi Fed elnöke volt), ám a folytatással kapcsolatban nagy volt az egyet nem értés. Csupán néhány kormányzó tartotta volna a programot változatlan formában az év végéig, ugyanis már nem csak az infláció, hanem az esetleges új eszközárbuborékok és a pénzügyi rendszer torzítása miatt is sokan nézik gyanakodva a dollárnyomtatást.
Ugyanakkor a kiábrándítóan gyenge, mindössze 88 ezer új munkahelyet hozó márciusi munkaerőpiaci adatra még nem tudtak reagálni a jegybankárok - a legtöbb elemző a kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok valószínűleg meggyőzik majd a vonakodó Fed-vezetőket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve