A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,73 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 57 316,65 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Mol, a Magyar Telekom és az OTP erősödésének köszönhetően a BUX-index enyhén emelkedett, így globális összevetésben felülteljesítő volt.
A vezető részvények közül
a Magyar Telekom árfolyama nőtt a legnagyobb mértékben, 3,43 százalékkal. Ez az elemző szerint azt jelzi, hogy a magyar piacot nagyon kis összegekkel is be lehet mozgatni.
Ugyanakkor jelezte, nincs konkrét oka annak, hogy a blue chipeknél a Magyar Telekom, a Mol és az OTP jegyzése erősödött, míg a Richteré gyengült.
Sághy Balázs elmondta, hogy az európai piacokon kivárás volt a jellemző kedden. A piaci szereplők a szerdán érkező amerikai inflációs adatra és az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntésére várnak. Emiatt enyhe negatív hangulat uralkodott a nemzetközi piacokon.
A Mol 26 forinttal, 0,97 százalékkal 2704 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 560 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 15,5 forinttal, 3,42 százalékkal 469 forintra emelkedett, forgalma 374,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,12 százalékkal 9300 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4707,52 ponton zárt kedden, ez 32,43 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
EU Monitor
Mikor jut hozzá Magyarország a 2021-2027 között jutó felzárkóztatási támogatásokhoz? Hogyan alakul a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonya? Mi történik Brüsszelben? A hazánkat érintő legfontosabb brüsszeli történések az Economx.hu EU Monitor rovatában. Kövessen minket!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve