A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
A Mol 205 forinttal, 1,25 százalékkal, 16 565 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 111 forinttal, 1,61 százalékkal, 7000 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 450 forintra csökkent, forgalma 387,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 57 forinttal, 1,01 százalékkal, 5702 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: alapvetően pozitív hangulat jellemezte a BÉT napi üzletmenetét, részben a kedvező európai hangulat, illetve a kedden napvilágra hozott magyar makroadatok miatt. Kiss Mónika szerint kedden is kedvezően befolyásolta az üzletmenetet, hogy Janet Yellen, a Fed elnöke Philadelphiában egy üzleti fórumon hétfőn tartott beszédében pozitív képet festett az amerikai gazdaság kilátásairól, és számos új bizonytalansági tényező alakulásától tette függővé az alapkamat további emelésének a valószínűségét.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szintén a pozitív nemzetközi hangulatnak és a kedvező magyar makroadatoknak tulajdonította, hogy a BÉT vezető részvényeinek többsége erősödött a keddi forgalomban. Szerinte a kedden nyilvánosságra hozott államháztartási adat pedig ahhoz is hozzájárult, hogy a forint a nap folyamán erősödött az euróhoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője pedig azt emelte ki, hogy a kedvező nemzetközi és magyar üzleti hangulat következtében a BÉT forgalma is visszatért a korábbi szintjeihez.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve