Az MSCI közölte, hogy a novemberi féléves index felülvizsgálattól kezdődően eltörli a standard indexekre vonatkozó likviditási többlet-kritériumokat. Ennek következtében a jövőben nem lesz majd különbség a standard és a small cap indexek között a likviditásra vonatkozó elvárások tekintetében.
Arról korábban beszámoltunk, hogy a standard indexek kitüntetett szereppel bírnak az MSCI-nál, a befektetők ugyanis jellemzően ezeket használják benchmarkként.
Mindez pedig a Richternél végképp eloszlathatja a bizonytalanságot a visszakerülést illetően, korábban ugyanis az MSCI külön megemlítette példaként a hazai gyógyszerpapírt, mely a változások érvénybe lépésével automatikusan felvételt nyerhet a megfelelő MSCI indexekbe, (az országindexbe, valamint az erre épülő szélesebb indexekbe, mint az MSCI Emerging Markets index), ugyanis korábban - tavaly novemberben - csupán ezeket a többlet likviditási kritériumokat nem tudta teljesíteni.
Az MSCI közleménye ugyanakkor megjegyzi, hogy az úgynevezett befektetési univerzumok kapcsán (equity investable universe) a likviditási követelmények nem változnak.
Egyre nagyobb bajban a Telekom
A Richter visszakerülése nehéz helyzetbe hozza viszont a Telekomot, ezáltal ugyanis megszűnik a két tagú index-probléma, így a távközlési részvények a novemberi felülvizsgálatnál szigorúbb elbírálás alá eshetnek az MSCI-nál - mutat rá a Portfolio.hu. Itt az aggodalom forrása a csökkenő piaci kapitalizáció, a részvények már idén májusban sem tudták teljesíteni a minimális elvárásokat, ekkor azonban a rendszerben lévő puffer megvédte őket a kieséstől (33 százlékkal lehet eltérni lefelé).
A kapitalizációs kritériumok számítása meglehetősen összetett, korábbi cikkünkben azonban beszámoltunk arról, hogy az MSCI által számított kétféle kritérium közül a magyar piac esetében a későbbiekben is az úgynevezett globális kapitalizációs kritérium lehet a meghatározó (ez a fejlett piaci univerzum kapitalizáció alapján történő sorbarendezésével kerül meghatározásra). Vagyis hiába teljesítette alul sokáig a fejlődő piaci univerzum a fejlettet - a Magyar Telekommal együtt -, ez mit sem segít a távközlési papíroknak, hiszen a fejlett piacokhoz viszonyítva kell vizsgálni a teljesítményt.
A Telekom jelentősen alulteljesítette a fejlett piacokat leképező MSCI World indexet. Vagyis jó eséllyel novemberben már 33 százalékos puffer sem lesz elég, hogy megvédje a részvényeket a kieséstől. (A Portfolio.hu ugyanakkor arra is rámutat, hogy a kapitalizációs kritériumok teljesülését október utolsó 10 kereskedési napjának valamelyike alapján vizsgálja majd az MSCI, a jelenlegi fundamentális tényezők mellett azonban nem várható, hogy a részvények teljesítményében az elkövetkező 2 hétben drámai fordulat következik be).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve