Az Egyesült Államok arra kérte korábban az iráni olaj vásárlóit, hogy novemberre nullára csökkentsék vásárlásaikat, ezzel is arra kényszerítve Teheránt, hogy tárgyalja újra a nukleáris programjának kordában tartásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodást.
Nem hivatalos adatok szerint augusztusban Irán 64 millió hordó kőolajat exportált, ami napi 2,06 millió hordónak felel meg.
A csúcsnak számító áprilisi kivitel 92,8 millió hordó, napi 3,09 millió hordó volt.
Látva a kereslet visszaesését, az iráni állami olajtársaság (NIOC) csökkentette olajárait szeptemberi szállításra.
Irán az OPEC harmadik legnagyobb olajtermelője. A kőolaj világpiaci ára június óta legmagasabb szinten áll jelenleg arra a várakozásra, hogy a globális kínálatból kieshet az iráni kőolaj.
Az iráni kőolaj legnagyobb vásárlója Kína, amely az importot 18,4 millió hordóra csökkentette a júliusi 24 millió hordóról.
Az Európába irányuló iráni olajexport mintegy 12 millió hordóra zsugorodott augusztusban a csúcsnak számító márciusi 22,2 millió hordóról.
Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a rendeletet, amellyel visszaállította az Irán energetikai, autóipari és pénzügyi ágazatát sújtó büntetőintézkedéseket. A második hullám novemberben lesz, amikor életbe lépnek a kőolaj- és földgázipari ágazatot, valamint a jegybankot sújtó amerikai szankciók.
A fotó forrása: Pixabay.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve