Nem sikerült a szezonálisan kedvezőbb második negyedévben elért nyereség ellenére sem féléves szinten pozitívba fordulnia a Danubius Hotelsnek. A társaság gyorsjelentése szerint június végéig csoportszinten 19,44 milliárd forintnyi árbevételt értek el, ez forintban 2, euróban számolva 3 százalékos növekedésnek felel meg tavalyhoz képest. Az EBITDA a második negyedévben 6 százalékkal növekedett a tavalyi év hasonló időszakához mérten, azonban az első negyedév gyenge teljesítményének köszönhetően féléves szinten még mindig 16 százalékos az elmaradás 2010-hez képest, mindössze 873 millió forintnyi adózás, kamatfizetés és amortizáció előtti profitot volt képest termelni a csoport az idei első hat hónapban.
Az idei második negyedév markánsan jobban sikerült a tavalyi év április-júniusi időszakánál, a működési profit 31 százalékos javulásának és a hiteleken elszenvedett tavalyi árfolyamveszteség hiányának köszönhetően most 925 millió forintos adózás előtti profitot termelt a csoport a tavalyi 800 milliós forint feletti veszteség után. Az első hat hónap adózás előtti eredménye azonban még így is 706 millió forint veszteség, igaz a tavalyi közel 2,6 milliárd forintos mínuszhoz képest ez kedvezőnek tekinthető. Jó jel, hogy immár beruházásokra is költ a szállodacsoport, a CAPEX összege 2 milliárd forinttal 2 milliárd 751 millió forintra nőtt.
Operatív eredmények szintjén igazán érdemi javulást a csoport egyik leányvállalata sem tudott felmutatni, a cseh szegmens 40 százalékos működési eredménynövekedését a jelentés a cseh korona forinttal szembeni erősödésével magyarázza.
A saját tőke jelentősen nem változott, ez részvényenként - saját részvényeket nem számolva - 6485 forintra rúgott az időszak végén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve