A kereskedés utolsó órájában valamelyest lejjebb ereszkedtek az irányadó amerikai indexek, így a Dow Jones 0,2 százalékkal esett, az S&P 500 minimálisan került feljebb, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal emelkedett. Az egyes Dow komponenseket vizsgálva az Alcoa és a DuPont zártak a mezőny végén, míg a legjobban teljesítő indextag ezúttal a Pfizer volt.
Bár az indexek a nap végére előző záróértékeik közelébe kapaszkodtak vissza, a kezdő gong utáni percekben kisebb megingás jellemezte a vezető benchmarkokat a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság miatt.
Vasárnap a Wall Street Journal oldalán jelent meg egy cikk, amely hivatkozás nélkül azt állítja, hogy az amerikai jegybank döntéshozói már a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programból való "kihátrálás" tervén dolgoznak. Még nem született döntés a "kihátrálás" időzítésében, de arra törekszenek, hogy a havi eszközvásárlási volumen lassítása óvatos legyen és lehetnek a folyamatban megállások is. A cikk időzítése azért is érdekes, mert éppen május eleji kamatdöntési közleményében érzékeltette azt a Fed, hogy hajlandó akár növelni is a havi pénznyomtatás ütemét, ez pedig további lökést adott a kockázatos eszközöknek, többek között a részvényáraknak is az emelkedésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve