Csekély mértékben mozdultak el az indexek csütörtökön a nyitás után a New York-i tőzsdéken - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
A papírok közül továbbra is a Boeing áll a középpontban, bár a részvény szerdán már pluszban zárt. A hangulatot javította, hogy a makroadatok azt mutatják: nincs inflációs nyomás a gazdaságban, és a Fednek nem kell sietnie a kamatemeléssel. A brexitet illetően visszatért a remény, hogy az Egyesült Királyság nem fogja megegyezés nélkül elhagyni az EU-t, ami beláthatatlan következményekkel járt volna a piacokra.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,09 százalékkal emelkedett, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe viszont 0,07 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,08 százalékkal csökkent a kereskedés első perceiben.
Szerdán erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,58 százalékkal, az S&P 500 0,69 százalékkal, a Nasdaq pedig szintén 0,69 százalékkal emelkedett.
Az olaj drágult. Az OPEC és a hozzá csatlakozott országok termelésének visszafogása, a venezuelai szállítások akadozása, a robusztus kínai kereslet és az iráni kínálat várható további csökkenése felhajtotta a jegyzéseket.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 12 centtel 58,38 dollárra ment föl. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 22 centtel, 67,77 dollárra nőtt.
A dollár árnyalatnyit erősödött. Az euró kora délután 1,1303 dollár körül forgott a reggeli 1,1328 dollárral szemben.
Az arany ára csökkent, miután fennmaradt a lehetőség, hogy nagy-Britannia rendezett módon hagyja el az EU-t. Az arany jegyzését a dollár enyhe erősödése is támogatta. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1298,40 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,8 százalékkal alacsonyabban, mint előző este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve