Az eljárásban a közlemény szerint sor kerülhet a MAG tulajdonában álló ingatlanok árverés útján vagy árverésen kívül történő értékesítésére, vagy az ingatlanok FHB Kereskedelmi Bank általi átvételére is. Az eljárás állásáról a befektetőket folyamatosan tájékoztatják - közölte a Carion.
A MAG Ingatlanbefektetési Alap a BÉT-en jegyzett, nyilvánosan létrehozott, zárt végű alap, futamideje 4 év, lejárata 2013. március 23. A befektetési jegyek névértéke 1 forint, a bevezetett mennyiség 1 973 359 729 darab. Az alap összesített nettó eszközértéke 2012. október 4-én 713 320 820 forint volt, az egy jegyre jutó nettó eszközérték pedig 0,361475 forint.
Az eredetileg nyíltvégű MAG-ot 2009-ben alakították át zártvégűvé több más hasonló alap mellett. Ennek előzménye az volt, hogy az ingatlanalapokból 2008-ban 213,5 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, az ingatlanalapok likvid eszközállománya csupán 2008. szeptember 29. és november 7. között több mint 100 milliárd forinttal mérséklődött, és a likvid eszközök aránya egyes alapok esetében a törvényben előírt 15 százalék alá esett.
A bizalmi válság miatt befagyott bankközi piac és a feltörekvő országokkal szembeni kockázati prémiumok megemelkedése ugyanis arra kényszerítette a bankokat, hogy forrásszükségletüket betétgyűjtéssel próbálják kielégíteni. A meghirdetett 12-14 százalékos akciós kamatok következtében a befektetők átpártoltak a betétekhez, a kötvényalapok és az ingatlanalapok vagyona drasztikusan csökkent.
Mivel a folyamatos tőkekivonás az ingatlanalapok sajátos befektetési politikája, portfolió-összetétele (magas illikvid eszköz arány) miatt likviditási gondokat okozhatott volna, a felügyelet 2008. november 10-én 10 forgalmazási napra felfüggesztette a nyíltvégű ingatlanalapok, ingatlanalapokba fektető alapok kereskedését. Ez alatt az idő alatt alapkezelési szabályzatukat a megváltozott piaci körülményekhez igazíthatták, s a tőkepiaci törvény módosításával megteremtették a lehetőséget arra is, hogy a nyíltvégű ingatlanalapok zártvégű alapokká alakulhassanak át.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve